A finomhangolás van műsoron Kozák Luca felkészülésében. A tavalyi müncheni Európa-bajnokságon 100 méteres gátfutásban ezüstérmes atléta nincsen elkeseredve amiatt, hogy a Gyulai Memoriálon nem a legjobbját nyújtotta. – Az elmúlt hetekben leginkább a versenyek voltak a középpontban, az ob jól sikerült, utána volt még két verseny. A Gyulai Memorial nem lett a legjobb, de kihoztam magamból a maximumot, Besztercebányán rugdostam a gátakat, azóta most a finomhangoláson van a hangsúly. Nagy mennyiségű munkát ilyenkor már nem lehet végezni, a meghalós edzéseken már túl vagyunk – mondta Kozák az Origónak adott interjúban.
A vb-re készülő Kozák Luca meghatódik, amikor bátorító szavakat hall
A tavaly az év női sportolójának választott Kozák Luca úgy érzi, egyre többen kíváncsiak rá. A debreceni atlétát a népszerűség mellett sokkal jobban érdekli, hogy gátfutóként a lehető legjobb eredményt érje el a hétvégén kezdődő atlétikai világbajnokságon.

Kozák távol a világ zajától, Debrecenben készül, nehezen tudta megszokni, hogy óriásplakátokon szerepel, és azt is, hogy olykor felbukkan a tévéreklámban. Az utca embere bátorítja a hét végén kezdődő hazai rendezésű atlétikai vb előtt, s ez nagyon jólesik neki. – Egyre többször történik meg, hogy bevásárolok, és csak úgy odaszólnak, hogy gratulálnak, vagy sok sikert kívánnak, szurkolnak, főleg idős bácsik jönnek oda hozzám. Az elmúlt egy-két hónapban ez jelentősen gyakrabban fordult elő, mint korábban, ez nekem még újdonság, de nagyon jó látni, hogy sokakat érdekel az, amit csinálok, hogy követik a munkásságomat. A pápai edzőtáborban kislányok jöttek fotót és autogramot kérni, fantasztikus érzés motiválni őket és kicsit példaképpé válni, még ha csak annyi történik is, hogy valaki miattam hobbiszinten elkezd futni – mesélte a 2022 legjobb magyar női sportolójának választott Kozák, aki majd csak augusztus 19-én költözik be a csapatszállásra, addig Debrecenben készül élete nagy élményére.
A teljes interjút ITT lehet elolvasni.
További Sport híreink
Borítókép: Kozák Luca (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Czinege Melinda)
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.

Cristiano Ronaldo előre ivott a medve bőrére, egyetlen esélye maradt
Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk
Tovább az összes cikkhez
Florian Wirtz az ász, a vele pózoló Kerkez Milost viszont igencsak leszólták
A Liverpool német játékosa megszerezte idénybeli első gólját, a kritizált magyar balhátvéd félmeztelenül ünnepelt.

Slot szavait hallva retteghetnek az ellenfelek, Wirtz már régóta ezt akarta hallani
A Liverpool vezetőedzőjének a Wolves elleni bajnokin néhány dolog nagyon nem tetszett.

Orosz Pál kritikája: „Jó lenne, ha egy másik magyar csapat is kvalifikálná magát a főtáblára”
Az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója évet értékelt, kitért az MLSZ magyarszabályára is.

Cristiano Ronaldo előre ivott a medve bőrére, egyetlen esélye maradt
Másfél évtizede nem történt ilyen a portugál futballistával.














Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!