Álmatlan éjszakái voltak a Honvéd kiesésében vétkes játékvezetőknek

Jelentősen javult a magyar labdarúgó-játékvezetés színvonala a legutóbbi bajnokságban, ami az adatok szerint akkor is igaz, ha akadtak súlyos, eredményt, illetve bennmaradást vagy kiesést befolyásoló hibák is. A javulást nagyban segítette a VAR, ugyanakkor a pályán is jobb ítéletek születtek, mint korábban. Az új idényben van új szabály, az UEFA pedig több már meglévő szabályt újraértelmezett, és ennek a jeleit a szurkolók is látják majd.

2023. 08. 01. 10:43
Forrás: mlsz.hu
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Mivel az MLSZ nem kommunikálja a játékvezetés esetleges házon belüli vizsgálatait és szankciókat, kívülről úgy tűnik, hogy a hibáknak nincs következményük. Hanacsek Attila ezt határozottan cáfolta, szerinte egy-egy baki sokszor évtizedes karriert törhet ketté, volt példa egy osztállyal lejjebb sorolásra, nemcsak erkölcsi, hanem súlyos anyagi konzekvenciái vannak a meccset befolyásoló rossz ítéletnek. Utóbbi már akkor is igaz, ha egy játékvezetőt csupán egy-két fordulóban „pihentetnek” súlyos tévedés miatt.

– A VAR ugyan lehet, még mindig kicsit furcsa, kicsit idegen a futballban, de egy dolgot nem lehet rá mondani, azt, hogy rossz – jelentette ki Hanacsek Attila, aki kiemelte, ezzel együtt 

nemcsak a VAR-bevezetésének köszönhető a játékvezetés színvonalának emelkedése, ugyanis az első idényhez képest a másodikban harminc százalékkal csökkent a beavatkozások száma, azaz a pályán is jobb ítéletek születtek.

Ezt támasztja alá, hogy 18-ról 35-re emelkedett a rendkívül eredményes – 8,5 feletti – bírói osztályzatok száma. Szintén jelentős eredménynek tekinti, hogy a hosszú, legalább háromperces vizsgálatok száma – amiért sok kritika érte a rendszert az első, 2021–2022-es idényben – 43 százalékkal visszaesett.

Fotó: Barbara Gabriella/Mlsz.hu

Az új idény pedig változásokat is hoz az ítélkezésbe. A tavalyi, katari világbajnokságon tapasztaltaknak megfelelően jelentősen nőhet a hosszabbítások átlagos időtartama, mert egy új szabály szerint, a gólörömök során eltelt időt hozzá kell adni a félidőkhöz. Az UEFA szabályváltoztatásokról nem dönthet, de a szervezet évről évre iránymutatásokat ad, hogy a játékvezetők mire figyeljenek oda hangsúlyosan a következő időszakban, ennek megfelelően az alkalmazás terén határozott és következetes fellépést vár el.

Az egyik legfontosabb ilyen terület a sportszerűtlen viselkedés szankcionálása a „játék imázsának védelmében”, ahogy az UEFA fogalmazott: „elérkezett a tisztelet ideje”. Ennek alapján ki kell állítani azt a csapatvezetőt, aki 

a „tisztelet hiányát mutatja, goromba, durva vagy sértő egy játékvezető irányába”, „provokatív vagy ingerült módon cselekszik”, illetve „agresszív vagy konfrontatív módon lép be az ellenfél technikai zónájába”.

A játékosok esetében pedig sárga lapos figyelmeztetés jár azért, ha tiszteletlenül, teátrális mozdulattal tiltakoznak, vagy megrohamoznak egy játékvezetőt. Az UEFA szintén felhívta a figyelmet azon játékosok szankcionálására, akik megpróbálják megtéveszteni a játékvezetőt sérülés vagy szabálytalanság eljátszásával.

A másik fontos iránymutatás a kezezés megítélésére vonatkozik. Mostantól a játékos testéről vagy a csapattársáról a karjára pattanó labdát nem fogják szabálytalanságnak minősíteni a játékvezetők még akkor sem, ha „nem természetes helyzetben tartotta”. A szankcionálásban is lesz változás, mivel a nem szándékos, de büntetőt eredményező kezezések esetében nem kell sárga lapot felmutatnia a bírónak. Az UEFA értelmezése visszafelé akar haladni a klasszikus szabályok felé: a szándékosság, a testhelyzet egyértelmű megnövelése, a kéz mozdulata a labda felé lesz a perdöntő szempont.

Ennek ellenére egy biztos: viták és vitatott esetek továbbra is lesznek.

Borítókép: Vad II Istvánt nem segítette jól a VAR Felcsúton a bajnokság hajrájában (Fotó: Mlsz.hu)

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.