Retteghetnek a sorsuk miatt azok, akik a „q-szobába” kerülnek Budapesten

Jövő szombaton megkezdődik és kilenc napon keresztül zajlik majd a budapesti atlétikai világbajnokság, amely számos újdonsággal szolgál a lebonyolítást illetően. Már érkeznek a sportszerek, amiket a futópályát is készítő Mondo nevű cég külön a vb-re gyártott le, és a világbajnokság szervezőbizottsága közeledik a 300 ezer eladott belőpőjegyhez.

Magyar Nemzet
2023. 08. 08. 4:47
Fotó: FOTO:ZSIGMOND LASZLO
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Újdonság, hogy egyes visszalépések után sem lesznek üres pályák. Az elődöntőkben és a döntőkben sérülés vagy más indokok miatti visszalépések következtében üresen maradó pályákat feltöltik.

A váltókban nem mindig ugyanaz a négy atléta alkotja a csapatot, mint akik kiharcolták a részvételt, így néha látszólag igazságtalan pályabeosztás jöhet létre, ha csak a váltók legjobb időeredménye alapján osztják be őket. Mostantól a pályabeosztás olyan rangsor alapján alakul ki, amelyiknek a felállításakor ötven-ötven százalékos súllyal két tényezőt vesznek figyelembe: minden ország legjobb kvalifikációs időeredménye, illetve a csapattagok legjobb kvalifikációs időeredménye az adott távon (100 vagy 400 méter), vagy ha ott nem rendelkeznek semmilyen időeredménnyel, akkor 110 méter gáton, 200 méteren vagy 400 méter gáton. A váltóban futó versenyzőket az eddigieknél később is meg lehet nevezni, az új határidő előző nap reggel helyett előző nap este lesz.

Célegyenesben a világbajnokság szervezőbizottsága

Ami a vb friss híreit illeti, Németh Balázs, a vb-t szervező Budapest 2023 Zrt. vezérigazgatója az Origó Sportnak elmondta, hogy a múlt hét végén elkezdték a vb városszerte található több mint ötven hivatalos helyszínének az ellenőrzését. Ebbe beletartozik a reptértől a kongresszusi helyszínen át az a 37 szálloda is, amelyekben a versenyzőket és a delegációk többi tagjait elszállásolják, az edzőpályák és a szurkolói zónák is. Közben érkeznek a sportszerek, amiket a futópályát is készítő Mondo nevű cég külön a vb-re gyártott le. Ilyenek a rajtgépek, a magas- és rúdugró szivacsok, az állványok. Saját technikájával jön az időmérő eszközöket biztosító Seiko. Mindkét cég több kamionnal érkezik Budapestre. Szerdán megnyílik az első akkreditációs központ is a stadion mellett, és már futnak be a sportolók is, ami újabb feladatot ró a szervezőkre.

Németh Balázs arról is beszámolt, hogy közelednek a 300 ezer eladott belépőjegyhez, és ez köszönhető a vb elmúlt napokban bemutatott kabalafigurájának, a Youhuu névre „hallgató” rackajuhnak is, aki Budapesten már számos helyen népszerűsítette nagy sikerrel a világbajnokságot.

Youhuu Budapest belvárosában is nagy sikert aratott Fotó: Facebook/Nemzeti Atlétikai Központ/Zsigmond László

A vb-re belépőket a jegy.atletikaivilagbajnoksag.hu weboldalon lehet vásárolni. A délelőtti jegyek egységesen 3000 forintba kerülnek, míg az esti programokra a hétköznapi versenynapokon 6900, hétvégén 8900 forinttól indulnak a jegyárak. Összesen kilenc esti és öt délelőtti program lesz a világbajnokság alatt, és hat ingyenesen látogatható utcai versenyt rendeznek, amelyek rajtja és célja a Hősök terén lesz. A női maraton augusztus 26-án, a férfimaraton 27-én reggel 7-kor rajtol.

Borítókép: Youhuu a Halászbástyán is népszerűsíti a világbajnokságot (Forrás: Facebook/Nemzeti Atlétikai Központ)

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.