Szoboszlai gólja is győzelmet ért, a Liverpool a korán megszerzett vezetés után simán húzta be a három pontot, mind a játék képe, mind a 3-0-s végeredmény alapján. Szoboszlai a meccs után arról beszélt, hogy fontos volt az erős kezdés.
– Nem kezdtül jól az első hazai meccsünket – utalt Szoboszlai a Bournemouth elleni találkozóra, amelyen a harmadik percben hátrányba került a Liverpool. – Legutóbb a Newcastle United ellen is rosszul alakult a meccs eleje, ezért most próbáltunk figyelni, hogy ez másként alakuljon. Rendben volt, hamar kétgólos előnybe kerültünk, és gyors gólt szereztünk a második félidőben is. Megérdemelten gyűjtöttük be a három pontot, mindig jó érzés nyerni, főleg itt az Anfield Roadon, nagyon örülök, hogy összejött az első gólom is. A második-harmadik mérkőzésen már azt éreztem, hogy sikerült beilleszkednem a csapatba, és ez meccsről meccsre jobb lesz.
Szoboszlai Mohamed Szalahról is beszélt
Szoboszlai Mohamed Szalah helyzetéről is beszélt. Mint ismert, az egyiptomi támadó mesés ajánlatot kapott Szaúd-Arábiából. Jürgen Klopp hiába jelentette ki határozottan, hogy nem eladó, a szaúdiak nem ismernek lehetetlent, és az ügy még nem biztos, hogy véget ért, hiszen ott csak szeptember 20-án zárul az átigazolási időszak. S mint tudjuk, sokszor van az a pénz… De Szoboszlai bizakodó, hogy Szalah valóban marad Liverpoolban.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!