Alcaraz is szeretne jól szerepelni az ATP-vb-n, ő ugyanis először léphet pályára a hagyományos idényzáró versenyen, tavaly sérülés miatt nem indulhatott. A húszéves spanyol azonban többet hangoztatja, hogy 2022-höz hasonlóan szeretne év végi világelső lenni, s erre van is reális esélye. Alcaraz jövő héten Bázelben egy tornagyőzelemmel utolérheti Djokovicsot az idén szerzett ranglistapontok számában, azaz nagyon szorosnak ígérkezik a versenyfutás Párizsra és Torinóra.
Az álomforgatókönyv persze az lenne, ha Djokovics és Alcaraz egymás ellen, az ATP-vb fináléjában döntenék el az év végi világelsőség kérdését.
A US Open-döntős Danyiil Medvegyevnek már csak elméleti esélye van a két rivális beérésére, az olasz Jannik Sinnernek pedig az sincs, a vb-részvételük viszont biztos, azaz Sinner révén lesz hazai induló is Torinóban. Elméletileg még nem dőlt el Andrej Rubljov részvétele, de a gyakorlatban nehezen elképzelhető, hogy lemaradjon a tornáról, s ezt minden bizonnyal ő is így gondolja, hiszen ő sem indult a héten versenyen a sanghaji döntője után.
Marozsán legyőzője megkezdte a hajrát
A kínai mesterverseny fináléjában Rubljovot a lengyel Hubert Hurkacz győzte le, aki korábban a negyeddöntőben Marozsán Fábiánt is megállította. Hurkacz még így is csak tizenegyedik az idei pontok alapján összeállított rangsorban, amelynek a párizsi mestertorna utáni állása dönt majd a nyolc vb-résztvevőről, de a megkezdett hajrával beszállt a versenybe.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!