Mit keres Dubajban az eltűnt magyar válogatott tornásznő? + videó

Két éve összetettben és talajon is Böczögő Dorina nyerte a magyar bajnokságot, tavaly tavasszal pedig ő lett az első magyar tornásznő, aki szerenkénti világkupa-szériagyőzes lett, ugyancsak talajon. Idén viszont eltűnt a szem elől. A két olimpiát is megjárt, Eb-bronzérmes sportoló ötször volt itthon az év tornásznője, s ugyan 31 évesen még nem akarja kimondani, hogy lezárta a versenyzői pályafutását, jelenleg egy dubaji klubban dolgozik edzőként.

Dubajban pezseg az élet. Forrás: Instagram/dorina.bczg

– Az hamar kiderült, hogy megszerette a tornát, hiszen annak idején már hétévesen kollégiumba került Békéscsabán, a magyar női torna akkori első számú központjában. Soha nem akart megszökni?
– Orosházi vagyok, és hétfőtől péntekig a kollégiumban laktam, csak hétvégenként voltam otthon. Nem tagadom, előfordult, hogy már szerdán könyörögtem anyunak, jöjjön értem, de nem ez volt a jellemző. Nem voltam túlságosan érzékeny gyerek, öten laktunk egy szobában, mind tornászok, és jól elvoltunk egymással, sokat játszottunk. A tinédzser éveimben pedig már kimondottan szerettem kollégista lenni.

Böczögő Dorina: Tizenhat évesen nyomasztó volt a pekingi olimpia

– Gyorsan felnőtt, hiszen tizenöt esztendősen már olimpiai kvótát szerzett, így a következő évben, 2008-ban ott lehetett a pekingi ötkarikás játékokon. Mennyire volt nyomasztó ilyen fiatalon az olimpia?
– Rettenetesen. Annak ellenére, hogy ugrásban a tizenkettedik helyen végeztem, ami nagyon jó eredmény volt, mégsem tudtam élvezni az olimpiát. Sokáig úgy nézett ki, hogy az egész magyar küldöttségben én leszek a legfiatalabb, aztán az úszó Kapás Boglárka beelőzött, ám Pekingben úgy éreztem magam, mintha tizenhárom éves lennék. Békéscsabáról kerültem hirtelen Kínába, senkit nem ismertem, és amikor nem a saját versenyemen voltam, akkor a szobámban ültem egyedül.

A magyar küldöttség második legfiatalabb tagja volt. Fotó: Reuters/Mike Blake

A 16 éves „Dodó” szép gerendagyakorlat mutatott be Pekingben:

– Viszont ha négy évet ugrunk, 2012-ben, Londonban már nem ez volt a helyzet, ugye?
– Ott már nem. Soha nem felejtem el a férfi kézilabdázók negyeddöntős meccsét Izland ellen, amit egészen hihetetlen végjátékban nyertek meg a hosszabbításban, a pólósokat is láttam, amikor pedig Berki Krisztián lólengésben aranyérmes lett, örömömben sírtam a lelátón. Ennek az olimpiának csak az a szépséghibája, hogy ott viszont nekem nem sikerült olyan jól a verseny, ahogyan szerettem volna. Nagyon készültem, de túlságosan ráfeszültem.

A londoni olimpián. Fotó: Reuters/Dylan Martinez

A tornasport neves szaklapja is felfigyelt rá:

#PhotooftheDay! Hungary's Dorina Boczogo on balance beam! pic.twitter.com/JSuvWeULpa

— Inside Gymnastics (@InsideGym) January 29, 2016

– Tulajdonképpen kuriózumnak is mondhatjuk, hogy a legjobb eredményeit már jócskán a húszon túl érte el: 2016-ban talajon megnyerte a challenge világkupa-sorozatot, 2020-ban Eb-bronzérmes lett a magyar csapattal, tavaly áprilisban pedig első magyar tornásznőként ugyancsak talajon szerenkénti világkupa-szériagyőztes lett. Holott az első komoly eredményét, ahogy említette, ugrásban érte el.
– A talajgyakorlatoknál óriási az edző szerepe abban, hogy a versenyzőjének a hozzá legjobban passzoló gyakorlatot, koreográfiát állítsa össze, amelyben minden mozdulatnak, de még annak is jelentősége van, hogy milyen az arcmimika. A zsűri előtt talajon a gyakorlatok jelentős részben szubjektív megítélés alá esnek, nem úgy, mint ugrásban. S amikor felkerültem Budapestre az MTK-hoz, Botyánszki Mariann nagyon ráérzett arra, miként kellene összeállítani a talajgyakorlatomat, a tavalyi világkupa-szériagyőzelmem háttérében ő áll. Mondhatjuk, hogy a pontozók megszerették a gyakorlatomat, amit egy idő múlva már álmomból felkelve is meg tudtam csinálni.

Fél lábon is magabiztosan a talajon. Fotó: MTI/EPA/Neil Hall

– Manapság újra nőies a női torna, a húsz éven felüliekre nem legyintenek, hogy ő már öreg. Ez önt is inspirálta?
– Mindenképpen. Nem olyan régen még valóban arról szólt a női torna, hogy tizenöt-tizenhat éves korukra már kiégették a lányokat, manapság viszont már nagyon erős alapokról felépítik őket. Egyre többen vannak olyanok is, akik komolyabb sérülés, hosszabb kihagyás, vagy akár később szülés után visszatérnek és eredményesek, kijutnak az olimpiára is. A sérülések esetében azt azért ki kell emelni, hogy az utóbbi tíz évben az orvostudomány, a rehabilitáció rengeteget fejlődött. Budapesten én is nagyon sokat köszönhettem a rehabosoknak, Laszák Lászlót és Maros Edét hadd említsem meg név szerint, évekig segítettek. És azt is kiemelném, hogy a Magyar Tornaszövetség kiválóan felszerelt rehabilitációs szobát alakított ki mindenféle regenerációs géppel, jégkamrával. Abban egyébként én nagyon szerencsés vagyok, hogy gyorsan regenerálódom, jó a genetikám, most is olyan a testem, mint húszévesen, akár még mindig tudnám folytatni a versenyszerű tornát is.

Mint a rakétakilövés. Fotó: MTI/EPA/Vaszil Donev

„Sajnálom, hogy nem tíz évvel később születtem”

– Ha visszanézve mérleget von, milyen az összkép?
– Sok a szép emlék, azonban lehettem volna még eredményesebb is. Igazából azt sajnálom, hogy nem tíz évvel később születtem. Bennem világéletemben nagy volt a versenyszellem, ám amikor kezdtem, nem voltak előttem olyan versenyzők, akik még többre sarkalltak volna. Amikor itthon könnyedén nyertem a versenyeket, beleszürkültem a közegbe és be kell látnom, elkényelmesedtem. Ha nincs olyan riválisod, aki dupla csavart ugrik, akkor te is megelégedsz a másfél csavarral, főleg akkor, ha azt se csinálja más. Ha most lehetnék húszéves, akkor viszont beleállnék a harcba a mostani fiatalokkal.

Egy egyedi gyakorlat itthon, a kivitel hibátlan. Fotó: Nemzeti Sport Földi Imre

– Bár most megtalálta a helyét Dubajban, itthon nem dolgozna szívesen?
– Mindig úgy képzeltem, hogy a magyar tornasportban dolgozom majd, és amikor két éve még én lettem az összetett magyar bajnok és talajon is nyertem, már edzősködtem. Nagy álmom volt, hogy ha az MTK-nak lesz terme, akkor ott összeáll egy jó edzői csapat, és annak én is a tagja leszek. De sajnos a klubnak még mindig nincs tornaterme...

Már az MTK versenyzőjeként. A felemás korlátra koncentrálni kell. Fotó: MTI/Mónus Márton

– A tokiói olimpia története volt, hogy napjaink legjobb tornásznője, az amerikai Simone Biles – aki már újra a régi, az idei világbajnokságon is tarolt – egy mentális blokk, a csavart ugrásoktól való félelem miatt visszalépett a versenyektől. Át tudta érezni a helyzetét?
– Nagyon is. Furcsa, kettős érzés, hogy szerettem a felemás korlátot, de a Pak szaltótól – a felső karfáról le az alsóra – mindig rettegtem, hiába csináltam meg hibátlanul akárhányszor. Olykor persze leestem, de mindig rögtön visszamentem a szerre, az eséstől soha nem féltem. Ugrásban pedig a Jurcsenko típusú ugrásoktól tartottam ugyanígy különösebb ok nélkül. És éppen ez a tornasport lényege, hogy nem maga az elem nehézsége okoz a problémát, hanem a mentális blokkok kezelése. Az ember önmagának sem tud rá magyarázatot adni, hogy valójában mitől is fél, én sem tudtam, és ezért nehéz az ilyen helyzeteket kezelni. Ez a gond a férfiaknál is előfordul, a nőknél azonban sokkal jellemzőbb. S annál persze nincs rosszabb érzés, ha valaki ugrásban fent van a levegőben két és fél méter magasan, és ott elbizonytalanodik, mert fogalma sincs, hogyan és hova érkezik majd le. Szóval, nagyon megértettem Simone Bilest.

Rengeteg a látnivaló, de leginkább a sivatag nyűgözi le

Különleges színe van a homoknak. Forrás: Instagram/dorina.bczg

– A végére kanyarodjunk vissza Dubajhoz, ahol a világ legmagasabb felhőkarcolója, a 828 méter magas Burdzs Kalifa és a világ legnagyobb bevásárlóközpontja, a Dubai Mall mellett még temérdek látnivaló akad. Mi a fogta meg a leginkább?
– Nem a központban bérelek lakást, hanem a város szélén, mert itt azért jóval olcsóbb, és konkrétan már a sivatagban lakom. Egyébként itt is van egy nagy bevásárlóközpont, strand, három tenisz- és egy krikettpálya is. Mindezt azért mondom, mert már rengeteg helyre eljutottam itt, de leginkább a sivatag fogott meg, a homoknak itt egészen különleges színe van, olyan, mint a vörösréz. Az is meglepett, hogy a főút mentén sokszor végig autók, terepjárók állnak, a helyiek ide járnak ki kempingezni, kialakítanak maguknak egy-egy kis zugot fotelekkel, és a dűnéken megy a kvadozás, elképesztő a látvány. Bent a dűnék között pedig a naplemente semmihez sem foghatóan varázslatos.

FRISSÍTÉS!

Borítókép: Dubajban igazán remek kilátások vannak (Forrás: Instagram/dorina.bczg)