Ha nem sikerül rendezni a helyzetet, többen is követhetik a példájukat, és az is benne van a pakliban, hogy a BVSC elleni elhalasztott bajnokit már nem is játssza le a Haladás. Amennyiben a klub csődöt jelent, a következő idényben a megyei első osztályból kellene megkezdenie az építkezést.
Az NB I egyik legnagyobb múltú csapata
A Haladás az egyik legnagyobb NB I-es múltú vidéki klub, 62 idényt töltött el az élvonalban, amivel a hetedik helyen áll, csupán a Győr és öt fővárosi együttes (Fradi, Újpest, MTK, Honvéd, Vasas) előzi meg.
– A Haladás egy 104 éves klub, nem szűnhet meg, az kizárt! Valahogy meg kell oldani a problémát, és én szorítok a legjobban azért, hogy a csapat visszaszerezze a régi fényét – nyilatkozta lapunknak korábban Halmosi Péter az ügyben.
A Haladás 17 meccs után a 13. helyen áll az NB II-ben, mindössze három ponttal előzi meg a már kieső helyen álló Tiszakécskét.
Lemondó ügyvezető, három távozóSzerdán a várakozásoknak megfelelően lezajlott a taggyűlés. A klub honlapjának beszámolója szerint a tervezett bevételek beérkezésével a társaság pénzügyi helyzete belátható időn belül helyreállítható és a további bevételek biztosítják az idény biztonságos befejezését, valamint a klub következő évi licenckérelmének feltételeit. Az egyeztetésen Séllei Árpád ügyvezető benyújtotta a lemondását, és mint kiderült, nem kettő, hanem három játékos távozik. Doktorics Áron és Mario Lucas Simut mellett Derekas Zoltán is szerződést bontott a klubbal. |
Borítókép: Egyre nagyobb bajban a Haladás, már játékosok is távoztak (Fotó: Mirkó István)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!