– A családom és én is a legnagyobb Colchester-szurkolók közé tartoztunk, csakis arra vágytam, hogy ott játsszak – árulta el Szmodics. – Visszanézve talán furán hangzik, de ki tudja, mi lett volna velem, ha az Arsenalba megyek. Talán nem is futballoznék már. Apám azért sem akart odavinni, mert az Arsenal már a fiatalok között is tele volt tengerentúli játékosokkal, a Colchesternél emiatt nem kellett aggódnunk, és egyre közelebb kerültem a felnőttcsapathoz, voltam szurkoló, labdaszedő, akadémista és így tovább.
Közeli barátja halála a padlóra küldte
Olyan labdarúgó kerülhetne a magyar válogatottba Szmodics személyében, aki elkötelezett a pályán, de közben már megtanulta, hogy a futball nem minden. Ismerve Marco Rossi jó értelemben vett érzékenységét, imponáló lehet számára Szmodics lelkülete, amelyen mély nyomot hagyott közeli barátja halála.
Spencer McCall szintén labdarúgó volt félprofi szinten, 2021-ben mindössze 26 évesen hunyt el rákban. Kezdetben a sípcsontja fájt, majd szarkómával diagnosztizálták, ami után Szmodics a közösségi médiában is igyekezett segíteni a barátján, pénzt gyűjtött az életmentő kezelésre, amely nem vezetett sikerre.
– A lányom abban az évben született, amikor Spencer meghalt, és úgy érzem, mintha a barátom benne élne kicsit tovább – fogalmazott Szmodics. – Ma már könnyebben beszélek róla, korábban nehezemre esett volna. Spencer semmi mást nem akart, csak profi futballista lenni. Miatta jobban értékelem az életet és a futballt is. Mielőtt elment, üzenetet írt, azt mondta, hogy ne legyünk szomorúak, a legszebb élete volt.
A nagy álom a Premier League
Szmodics elmondta, a legnagyobb célja, hogy eljusson a Premier League-be. – Ha ezt a Blackburnnel érném el, az csodálatos lenne – jelentette ki. – Szeretek az edzővel dolgozni és Észak-Angliában élni. Keményen dolgoztam a csapatért, amely megjutalmazott engem.
Utóbbi mondatával arra utalt, hogy tavaly új szerződést kapott a Blackburntől, amely már 2026-ig köti a klubhoz. Hamarosan az is kiderül, hogy válogatott szinten hová kötelezi el magát a karrierje végéig.
Borítókép: Sammie Szmodics bombaformában futballozik ebben az idényben (Forrás: Rovers.co.uk)




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!