– Ez a legmegfelelőbb hely a számomra a további fejlődéshez, ezért a válogatottszünetben eldöntöttem, hogy maradok – mondta a 42 éves spanyol tréner, akinek az irányításával a gyógyszergyáriak tízpontos előnnyel vezetik a német bajnoki tabellát, és valamennyi sorozatot figyelembe véve 38 meccs után még veretlenek a jelenlegi idényben.
A hírek szerint Xabi Alonso kiesésével most két jelölt van a Liverpool vezetőedzői posztjára: a portugál Sportingot irányító portugál Rúben Amorim és az olasz Roberto de Zerbi, aki jelenleg történetesen a Brighton vezetőedzője; a vasárnapi Liverpool–Brighton mérkőzés így különösen pikáns lesz.
De visszakanyarodva Rúben Amorimhoz, érdekes, hogy az Ojogo portugál lap arról írt, a Liverpool a Sporting két játékosa, a 20 éves elefántcsontparti Ousmane Diomande és a 22 éves portugál Goncalo Inácio iránt is érdeklődik. Mindketten védők, és mindkettőjük piaci értéke 40 millió euró a Transfermarkt szerint. S bizony egy olyan árukapcsolás nem elképzelhetetlen, hogy Amorim két játékosát is magával vinné Liverpoolba.
Liverpoolban tegnap este már egyértelműen a 39 éves Rúben Amorim lett az első számú jelölt, akit szerződés köt a portugál bajnokságban éllovas Sportinghoz, de a szerződésében szerepel kivásárlási záradék. Ha idén nyáron távozik, új munkaadója 15 millió euróért szerezheti meg, jövő nyáron pedig 10 millió euróért a Sportingtól.
Az biztos, hogy a Liverpool jelenleg az edzőkérdés lázában ég, és Rúben Amorim van a középpontban. Az LFC Transfer Room oldal már azt is boncolgatja, hogy a portugál tréner a jelenlegi keretből hogyan állítaná össze a Liverpoolt:

A Premier League hét végi fordulójában Kerkez Milos gárdája, a 13. helyen álló Bournemouth szombaton 16 órakor hazai pályán játszik a 16., de tíz ponttal kevesebbel rendelkező Evertonnal. A Bournemouth három forduló óta veretlen, míg az Everton tizenegy forduló óta nyeretlen.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!