Marcus Thuram érkezése bevált, a francia támadó és a már szinte olasz gólkirálynak tekinthető Lautaro Martínez nagyon jól megérti egymást, a csapat már most több gólt lőtt (79), mint a Serie A tavalyi kiírásában (71).
Cristiano Ronaldo indította a dominót, így jutott fel az Inter a csúcsra
Az Internazionale vasárnap már úgy lép pályára a Torino ellen, hogy öt fordulóval a Serie A vége előtt biztos a bajnoki címe. Simone Inzaghi csapata támadásban és védekezésben is az olasz élvonal legjobb csapata, így nem meglepő a fölényes siker. Az Inter győzelmének értékét tovább növeli, hogy a klub több mint ötvenmillió eurót keresett a tavaly nyári átigazolási időszakban, ez a tény Giuseppe Marotta sportigazgató munkáját is dicséri.

Az év igazolása a magyar válogatott dolgát is megnehezítheti
Igazán azonban a védelem fejlődése látványos. Azzal, hogy az 50,20 millió euróért Manchesterbe eladott, a Unitednél nyújtott teljesítménye miatt idén többször kritizált André Onana helyett az Inter mindössze 6,75 millió euróért megszerezte Yann Sommert, talán a 2023-as nyár legjobb futballüzlete köthető a klubhoz.
Sommer tizenhét meccset hozott le az idényben kapott gól nélkül, ennél többel egyetlen topligás kapus sem büszkélkedhet, az Inter tizennyolc kapott gólja pedig egyenesen a legjobb mutató a legerősebb bajnokságokat figyelembe véve. Összehasonlításképpen: tavaly negyvenegy gólt kapott a harmincnyolc bajnoki forduló alatt az Inter.
A svájci kapus kiváló formája figyelmeztető jel lehet a magyar válogatottnak, amely az Európa-bajnokság csoportkörében próbálja majd bevenni a kapuját.
Simone Inzaghi már nem kupaspecialista
Simone Inzaghi már a Lazio kispadján is bizonyította, hogy jó edző, és a versenytársakhoz képest kedvezőtlenebb anyagi körülmények között is erős csapatot tud építeni. Inzaghi Rómában az Olasz Kupát egyszer, az Olasz Szuperkupát kétszer nyerte meg, a bajnoki cím azonban sosem volt reális elvárás.
További Sport híreink
Az Inter ebből a szempontból szintlépés volt Inzaghinak, különösen, hogy 2021 nyarán az aktuális bajnokcsapathoz érkezett, miután Antonio Conte a pénzügyi helyzet rosszabbra fordulása után nem akart a kispadon maradni. A Napoli idei példáján láthattuk, hogy mennyire nehéz a címvédőhöz megérkezni: Luciano Spalletti távozása után a nápolyiak az idei mélyrepülés alatt már két edzőt – Rudi Garcia, Walter Mazzarri – elfogyasztottak, s az sem biztos, hogy Francesco Calzona hosszú távú megoldás lesz.
Inzaghi eleinte a kupaspecialista mivoltát támasztotta alá Milánóban, az Inter az első két idényében Olasz Kupát és Olasz Szuperkupát nyert, valamint a második szezonban jött a BL-döntő is, miközben a Bajnokok Ligájában az Inter Inzaghi érkezése előtt legutóbb 2011 őszén jutott túl a csoportkörön. A bajnokságban azonban az idei arany előtt csak egy ezüst, majd egy bronz jött össze, s tavaly tavasszal voltak olyan hangok, amelyek szerint csak a BL-menetelés tartotta Inzaghit a kispadon.
Cristiano Ronaldo és Juventus szerepe az Inter sikerében
Ez azonban egyáltalán nem biztos. Giuseppe Marrotta, az Inter sportigazgatója már bizonyította, hogy megfontoltan építkezik. A szakember kulcsfigurája volt a Juventus előző évtizedbeli olaszországi dominanciájának, a Zebrák azonban Cristiano Ronaldo 2018-as leigazolásával letértek a Marotta által kijelölt útról, s ezzel egyik legnagyobb értéküket tálcán kínálták az egyik legnagyobb hazai riválisnak.
Bár Marotta tagadta, hogy a Ronaldo-igazolás miatt távozott Torinóból, azt nem rejtette véka alá, hogy nem értett egyet a döntéssel, a számok pedig azt mutatják, hogy alig néhány hónappal a portugál érkezése óta Marotta az Interhez távozott. A két csapat pedig, ha nem is egy csapásra, de ellentétes irányba indult el: míg a Juventus kilenc zsinórban nyert bajnoki címe után az elmúlt három idényben a dobogóról is lemaradt, az Inter a Marotta érkezése előtti időszak középszerűségéből visszatért a csúcsra. S minden jel arra mutat, hogy ott is maradhat a közeljövőben.
Hirdetés: Ha kedvet kapott a fogadáshoz, keresse fel a Szerencsejáték Zrt. Tippmix Pro oldalát, ahol azonnal fogadhat, játszhat, nyerhet.
Komment
Összesen 0 komment
A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhezNe maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!