Szoboszlai Dominik (Liverpool) csütörtökön a Sheffield United elleni 3-1-es győzelem során 73 percet töltött a pályán, vasárnap a Manchester United elleni rangadón is a kezdőcsapatban kapott helyet. A 66. percben lecserélt magyar középpályás nagy kedvvel játszott, több helyzete is volt, gólt azonban nem szerzett. A Liverpool sem eleget, 2-2-es döntetlennel ért véget a meccs . Kerkez Milos kedden csereként állt be, és már pályán volt, amikor a Bournemouth megszerezte a Crystal Palace elleni meccs egyetlen gólját. Szombaton viszont véget ért a Bournemouth ötmeccses bajnoki veretlenségi sorozata, Kerkezt a 86. percben cserélték le, akkor még 1-1 volt az állás, de végül 2-1-re a Luton Town nyert. Callum Styles (Sunderland) hétfőn végig a pályán volt az angol másodosztályban, de a Blackburn elleni 5-1-es zakóban nem sok öröme lehetett, szombaton a kispadról nézte végig a Bristol City elleni mérkőzést, amelyen nem született gól.
Sallaiék elbukták a magyar rangadót
Magyar rangadót rendeztek a Bundesligában, ám a Freiburg Szalai Attilát nem vetette be, és Sallai Rolandot is csak az utolsó negyedórára. A magyar támadó szinte azonnal el is találta a kapufát, de az állás már nem változott, az RB Leipzig idegenben nyert 4-1-re, Gulácsi Péter és Willi Orbán is végigjátszotta a meccset. Orbán sárga lapot kapott, akárcsak Sallai. Schäfer András kezdőként bő egy órát játszott, de csapata, az Union Berlin hazai pályán sem tudta megállítani a bajnoki cím felé robogó Bayer Leverkusent (0-1).
A német másodosztályban három fiatal magyar labdarúgó is a kezdőcsapat tagjaként ünnepelhetett győzelmet. Németh András egymás után másodszor kezdett a Hamburgban, amely 2-1-re nyert a Kaiserslautern ellen. A Paderbornban 3-2-re győztes Herthában Dárdai Palkó gólpasszt is adott, Dárdai Márton pedig a hajrában játszott jelentős szerepet a fordításban. Öccsük, Dárdai Bence nem volt a keret tagja, s új klubja, az élvonalbeli Wolfsburg hivatalosan is bejelentette, hogy a következő idényt már ott kezdi meg a tizennyolc éves futballista.