Nehéz elhinni, hogy amikor a FIFA 1930-ban megrendezte az első világbajnokságot, senkinek sem jutott eszébe az Európa-bajnokság ötlete. Különösen úgy, hogy a Dél-amerikai Válogatottak Bajnoksága (Campeonato Sudamericano de Selecciones), a Copa América őse már 1916 óta zajlott, tehát csak annyi lett volna a teendő, hogy az illetékesek a rendszert átültetik Európára.
A gond az, hogy nem léteztek illetékesek, a kontinens szövetsége, az UEFA csak 1954-ben alakult meg. Ettől persze léteztek a későbbi Eb különböző csírái, mint például a brit bajnokság, a Balti Kupa, a Balkán-kupa, az Északi bajnokság és a Gerö (Svehla)-kupa, a földrész válogatottjai ezeken a regionális tornákon viaskodtak rendszeresen, és közülük néhány igencsak sokra tartotta saját magát.
Az 1800-as évek végén indult brit házi bajnokság, a British Home Championship például a mindenkori győztest a világ legjobbjának kiáltotta ki, ami amúgy egy ideig, hozzávetőleg a múlt század második évtizedének elejéig nem is állt távol a valóságtól. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)
A brit bajnokságban természetesen az angolok és a skótok vitték a főszerepet, a minket is érintő, 1927-ben elindult Gerö (Svehla)-kupában viszont az olasz, az osztrák, a csehszlovák, a jugoszláv, a lengyel, a svájci és a magyar válogatott versengett egymással, de nem mindegyik nevezett minden alkalommal.
A kupát először Antonín Svehla csehszlovák miniszterelnökről nevezték el, mert ő ajánlotta fel a serleget, majd Josef Gerö, az osztrák szövetség akkori igazgatója lett a „keresztapa”, de a sorozatról – amelyet egyébként 1960-as megszűnéséig hatszor rendeztek meg, az Anschluss miatt a negyedik félbeszakadt 1938-ban – itthon Európa-kupaként írt a sajtó.
Magyarország a helyezési pontszámokban és a megszerzett pontokban is első az örökrangsorban, a kupa örök-góllövőlistájának élén is két magyar áll: a 17 gólos Sárosi György és a 15 találatot számláló Puskás Ferenc, utóbbi vezérletével csapatunk 1953-ban meg is nyerte az Európa-kupát.
