Nehéz elhinni, hogy amikor a FIFA 1930-ban megrendezte az első világbajnokságot, senkinek sem jutott eszébe az Európa-bajnokság ötlete. Különösen úgy, hogy a Dél-amerikai Válogatottak Bajnoksága (Campeonato Sudamericano de Selecciones), a Copa América őse már 1916 óta zajlott, tehát csak annyi lett volna a teendő, hogy az illetékesek a rendszert átültetik Európára.
A gond az, hogy nem léteztek illetékesek, a kontinens szövetsége, az UEFA csak 1954-ben alakult meg. Ettől persze léteztek a későbbi Eb különböző csírái, mint például a brit bajnokság, a Balti Kupa, a Balkán-kupa, az Északi bajnokság és a Gerö (Svehla)-kupa, a földrész válogatottjai ezeken a regionális tornákon viaskodtak rendszeresen, és közülük néhány igencsak sokra tartotta saját magát.
Az 1800-as évek végén indult brit házi bajnokság, a British Home Championship például a mindenkori győztest a világ legjobbjának kiáltotta ki, ami amúgy egy ideig, hozzávetőleg a múlt század második évtizedének elejéig nem is állt távol a valóságtól. (A korabeli lapok az Arcanum adatbázisában érhetők el.)
A brit bajnokságban természetesen az angolok és a skótok vitték a főszerepet, a minket is érintő, 1927-ben elindult Gerö (Svehla)-kupában viszont az olasz, az osztrák, a csehszlovák, a jugoszláv, a lengyel, a svájci és a magyar válogatott versengett egymással, de nem mindegyik nevezett minden alkalommal.
A kupát először Antonín Svehla csehszlovák miniszterelnökről nevezték el, mert ő ajánlotta fel a serleget, majd Josef Gerö, az osztrák szövetség akkori igazgatója lett a „keresztapa”, de a sorozatról – amelyet egyébként 1960-as megszűnéséig hatszor rendeztek meg, az Anschluss miatt a negyedik félbeszakadt 1938-ban – itthon Európa-kupaként írt a sajtó.
Magyarország a helyezési pontszámokban és a megszerzett pontokban is első az örökrangsorban, a kupa örök-góllövőlistájának élén is két magyar áll: a 17 gólos Sárosi György és a 15 találatot számláló Puskás Ferenc, utóbbi vezérletével csapatunk 1953-ban meg is nyerte az Európa-kupát.
A dánokat, finneket, norvégokat, svédeket, utóbb Izlandot és Feröert felvonultató északi torna, illetve a Baltikum bajnokságának mindenkori győztese jóval szerényebben kezelte a sikert, sohasem tartotta magát a kontinens legjobbjának. Ugyanakkor az igény szép lassan megszületett, erről Kormanik Zsolt ezt írta a Futball Eb 1958–2008 című könyvében:
A világbajnokság létrejöttében és »működtetésében« játszott fontos szerepnek, az erőforrások végességének tudható be elsősorban, hogy Európában minden földrésznél később avatták az első kontinensbajnokot. Ugyanakkor a rendszeresen kiírt regionális tornák létezése és népszerűsége előrevetítette, hogy előbb-utóbb megvalósul az összeurópai viadal régóta dédelgetett álma. Mindenekelőtt arra volt szükség, hogy az öreg kontinens létrehozza a maga futballszervezetét.
Az UEFA tehát 1954-ben alakult meg, és nem tétlenkedett: 1956-ban rajtolt a Bajnokcsapatok Európa-kupája (ez a mai Bajnokok Ligájának az elődje), két évvel később megkezdődtek a küzdelmek a Vásárvárosok Kupájában (ez a később megalapított Kupagyőztesek Európa-kupájával együtt torkollott az UEFA-kupába, amelyet mára az Európa-liga váltott fel), és a francia Henri Delaunay kezdeményezésére azonnal megkezdődtek egy Európa-bajnokság megszervezésének az előkészületei is. Az ötletgazda 1955 őszén elhunyt, de a fia, Pierre Delaunay az UEFA második főtitkáraként természetesen szívügyeként kezelte az Eb tervének a megvalósítását, a szervezési javaslat kidolgozója pedig az UEFA alelnökeként egy bizonyos Sebes Gusztáv volt.
A bíró is nyilatkozott
Akad az Eb őstörténetének más magyar vonatkozása is: a torna históriájának első selejtezőjét a magyar válogatott játszotta – ennél több büszkeségre akkor nem lehetett oka –, az ellenfele a Szovjetunió volt 1958. szeptember 28-án. A sorsolást egyébként néhány hónappal korábban, a svédországi világbajnokságon tartották meg, és lehangolóan kevés, mindössze tizenhét ország nevezett. Igazi nagyágyúk is távol maradtak, Európa két akkori világbajnoka, az NSZK és Olaszország sem indult, ahogy Anglia is kihagyta a tornát, hasonlóan a hazai pályán épp akkor vb-ezüstérmet szerző Svédországhoz. Ez azt jelentette, hogy aki túlélt két kört a selejtezőkön, az azonnal a négyes döntőben találta magát.
