Parádés kezdés, majd unalom, győztes főpróba Debrecenben + videók

Lejátszotta utolsó felkészülési mérkőzését a magyar labdarúgó-válogatott a június 14-én kezdődő Európa-bajnokság előtt. Az ellenfél Izrael volt Debrecenben, és a magyar csapat nagyszerű játékkal a 22. percig már három gólt szerzett Sallai Roland és a duplázó Varga Barnabás révén. Ezután az ellenfél szerkezetet váltott majd a sok csere szétzilálta a válogatottat, így a második félidő unalmas lett, az eredmény pedig nem változott.

2024. 06. 08. 19:52
20240608__MI_134
A magyar válogatott játékosai az Izrael elleni mérkőzés első negyedében háromszor is ünnepelhettek gólt. Fotó: Mirkó István
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Gyönyörű idő, nagy meleg és csaknem telt ház fogadta Debrecenben a magyar válogatottat. Igazi főpróbát láthattak a szurkolók, hiszen a csapatnak ez volt az utolsó felkészülési mérkőzése a jövő pénteken kezdődő Európa-bajnokság előtt, egy hét múlva, szombaton már tétmeccsen lép pályára Svájc ellen. Most azonban Izrael volt az ellenfél, és Marco Rossi szövetségi kapitány a Dublinban kedden 2-1-es vereséget szenvedett csapaton három helyen változtatott , a sérült Dárdai Márton és Nego Loic mellett Schäfer András került ki, helyettük Szalai Attila, Bolla Bendegúz és Callum Styles lépett pályára, azaz a válogatott így kezdett: Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Bolla, Nagy, Styles, Kerkez – Sallai, Szoboszlai – Varga B. 

20240608__MI_128
Csaknem teljesen megteltek a lelátók Debrecenben  Fotó: Mirkó István

Ebből biztosra vehetjük, hogy a kontinenstornán Gulácsi Péter lesz a kapus, ezt egyébként a kapitány a pénteki sajtótájékoztatón sejtetni is engedte. Akkor azt mondta, nehéz meccsre számít, és aligha bánta, hogy csalódnia kellett – a csapata az első félidő derekához érve már 3-0-ra vezetett. Kezdődött azzal, hogy Szoboszlai Dominik látványos csel után ment el a jobb szélen, pontosan adott középre, és Varga Barnabás 8 méterről a felső lécet találta el. A 11. percben viszont már nem volt kegyelem, ekkor Bolla Bendegúz adott be jobbról remekül, Varga visszafejelte a labdát az érkező Sallai Roland elé, ő pedig az ötösről a bal alsó sarokba küldte – 1-0. Nyolc perccel később Bolla csinált szép cselt a jobb oldalon, majd pontosan adott laposan középre, Varga pedig 4 méterről lőtt a hálóba – 2-0.

Az első gól ide, Varga Barnábás duplája pedig ide kattintva nézhető meg.

Az izraeli játékosok csak statisztáltak a szemrevaló magyar támadásokhoz, és a rémálom számukra folytatódott: a 22. percben ismét Sallai volt az előkészítő, jobbról érkező beadását Varga 6 méterről okosan fejelte a bal alsó sarokba – 3-0. Feltűnő volt, hogy a magyar válogatott a jobb oldalon mennyire hatékonyan tudott futballozni, mindhárom gól onnan indult. A vendégek át is tértek egy csere után a négyvédős felállásra, ezután viszont inkább a másik oldalon bontakoztak ki a magyar akciók, amelyek azonban kevésbé voltak veszélyesek, mint korábban. A 40. percben Callum Styles megsérült, a helyére Kleinheisler László állt be. 

20240608__MI_132
Bolla Bendegúz főszerepet vállalt az első két gólban Fotó: Mirkó István

A második félidőre változtatott a csapaton Marco Rossi: Gazdag Dániel és Fiola Attila állt be Lang Ádám és Sallai Roland helyére. Nem túl mozgalmas telt az idő, aztán az 55. percben Szoboszlai Dominik leült a gyepre a combját fájlalva, a kapitány rögtön le is cserélte, Csoboth Kevint küldte be a helyére, és beállt Ádám Martin is, aki Varga Barnabást váltotta. A sok csere után már nyoma sem volt a gördülékeny, ötletes futballnak, Izrael is egyre többet felért a magyar tizenhatoshoz, de csak szögletekhez jutott, ziccerhez nem. Nem túlzás, hogy kezdett unalomba fulladni a mérkőzés, ezt a 75. percben Ádám törhette volna meg, ám Kleinheisler passza után a labda helyet a levegőt találta el. Ezután beállt Nagy Zsolt is, Kerkez Milos ült le a kispadra.

20240608__MI_138
Szoboszlai Dominikot le kellett cserélni sérülés miatt  Fotó: Mirkó István

Végre újra megvillant a magyar válogatott, a 84. percben Fiola jobbról, a saját tizenhatosa elölről indította a balösszekötő helyén meglóduló Nagy Zsoltot, aki kapásból ballal 14 méterről a bal kapufára emelte a labdát. 

Felkészülési mérkőzés: Magyarország–Izrael 3-0 (3-0), Debrecen, Nagyerdei Stadion, 19 374 néző, jv.: Cláudio Pereira (portugál). Gólszerzők: Sallai (11.), Varga Barnabás (19., 22.)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.