Ez volt az első komoly felnőtt-világversenyem. Örülök, hogy itt lehettem és tapasztalhattam. Eleve nem úgy készültünk, hogy itt bármit is elérjek. Aztán megjelentek a különböző újságcikkek az éremesélyemről. Ez teher volt rajtam. Tegnap jöttem rá, hogy tudat alatt ez benne volt az úszásomban. A lényeg most a részvételem volt, és hogy megnézzem, milyen itt a mezőny
– összegzett Vivien, amelyről a Nemzeti Sport számolt be.
Molnár Nikoletta, a Pszichológus13 Központ sportpszichológusa úgy véli, különösen akkor kell figyelni a sportolóra, ha jobb eredményt vártak tőle és ő is saját magától. A Magyar Nemzet érdeklődésére hozzáfűzte, ilyenkor, ha nem a kimondott vagy kimondatlan elvárásoknak megfelelően alakul a versenyzés, ugyan nem klinikai depresszió alakul ki, de hasonló érzések gyötörhetik a versenyzőt.
Értetlenség, bizonytalanság, az önbizalom elvesztése jelenhet meg.
Sokan elbizonytalanodhatnak magukban, úgy érezhetik, nincs értelme, abba akarják hagyni az edzést, a sportot. Ilyenkor jön képbe a sportpszichológus, aki abban tud segíteni, hogy a sportoló fel tudja dolgozni az elvárások és a teljesítménye közötti különbséget – részletezte a szakember, aki azt is kiemelte, a verseny után azonnal megfogalmazott kritika nagyon kártékony, hiszen ilyenkor beszűkült tudatállapotban vannak a sportolók, nagyon sérülékenyek.




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!