Az atlétikai csapatbajnokság pénteki sajtótájékoztatóján először is köszöntötték a párizsi olimpián és paralimpián részt vett versenyzőket és edzőiket. Schmidt Ádám sportért felelős államtitkár elmondta, hogy sokan a legjobb eredményüket érték el az olimpián, amihez gratulált. Kiemelte, hogy a paralimpián is remek volt a hangulat.
– Már a tavalyi világbajnokságon is azt hangsúlyoztam, fontos az atlétikában és minden más sportban, hogy legyenek olyan hús-vér példaképek, akik ösztönzik a fiatalokat, akik által meg tudjuk nyerni a fiatalokat ennek a gyönyörű sportágnak. Azt gondolom, ezen a nyáron születtek ilyen példaképek, ez pedig nagyon fontos a sportág jövőjének – tette hozzá Schmidt Ádám, aki emlékeztetett, hogy 2026-ban Budapest lehet az otthona az első világdöntőnek, emellett azon dolgoznak, hogy a jövőben a Gyulai Memorialra új helyszínen, a Nemzeti Atlétikai Központban kerüljön sor.
Gyulai Miklós, a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) elnöke kiemelte, hogy az elmúlt három év nagyon sűrű volt, de ezt az időszakot jól, alkalmanként kifejezetten eredményesen oldották meg a magyar atléták, valamint az olimpiára kiharcolt kvalifikációs helyek is maximális dicséretet érdemelnek.
Nagy az értéke a magyar ezüstnek
− Változatlanul a 2026-os birminghami Európa-bajnokság és a 2028-as Los Angeles-i nyári olimpia lehet a fő célunk, mindent ezen a szemüvegen keresztül néztünk már korábban is, és nézünk a következő négy esztendőben is − mondta a MASZ-elnök. Hangsúlyozta, a korosztályos versenyeken is remekül szerepeltek a magyar atléták. Az olimpiával kapcsolatban megjegyezte, hatalmas a konkurencia, mivel a sportágban 43 nemzet szerzett érmet a francia fővárosban, Halász Bence kalapácsvetésben nyert ezüstjének köszönhetően Magyarország ötös holtversenyben a 31. helyen zárt az éremtáblázaton, miközben atlétikában erős nemzet maradt érem nélkül az olimpián. Gyulai Miklós bízik benne, hogy a jövőben − mint fogalmazott − nem patikamérlegen kell majd kiszámolni az esetleges érem- és pontszerzésre esélyes versenyzőket.