„Egészen más érzés a Fradiban játszani” – így várja a volt csapata elleni rangadót a Ferencváros fiatalja

Puskás Akadémia, Tottenham, Paks – vasárnaptól vasárnapig ezzel a három csapattal találkozik a Ferencváros, amelynek gyorsan fel kell állnia az Európa-liga alapszakaszának 1. fordulójában, szerdán, az Anderlecht vendégeként elszenvedett 2-1-es vereségből, mert mindhárom következő összecsapás fontosnak, egyúttal „rázósnak” is ígérkezik.

2024. 09. 28. 6:09
Gruber Zsombor (zöld-fehérben) a Puskás Akadémia neveltje, vasárnap nevelőklubja ellen léphet pályára. Fotó: Nemzeti Sport/Török Attila
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.
Pascal Jansen és a Ferencváros három nehéz mérkőzésre számíthat a folytatásban (Forrás: facebook.com/fradi.hu)

– Sűrű a program, de bő a keretünk, mindenki bevetésre készen áll. Rajtunk, játékosokon is múlik, hogy mennyi lehetőséget kapunk, de majd a szakmai stáb eldönti, hogy hogyan állítja össze a csapatot ezekre a meccsekre – jelentette ki Gruber.

A Ferencváros és a Puskás Akadémia vasárnapi rangadója előtt szombaton három, vasárnap pedig még egy mérkőzést rendeznek az NB I-ben. 

A 8. forduló programja
Pénteken játszották

Újpest–ETO FC Győr 0-0

Szombat
Diósgyőr–Zalaegerszeg 15.00
Kecskemét–Nyíregyháza 17.00
Debrecen–MTK Budapest 19.30

Vasárnap
Fehérvár–Paks 15.30
Ferencváros–Puskás Akadémia 18.00

 

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.