Most holland rangadó is lesz a Manchester United–Liverpool csata, hiszen mindkét együttesnek holland edzője van. Erik ten Hag az előző idényben csodával határos módon úszta meg a kirúgást Manchesterben, Arne Slot pedig a nyáron vette át az irányítást Liverpoolban. Ők ketten eddig ikszre állnak egymással, még Hollandiában kétszer Ten Hag, kétszer Slot győzött az egymás elleni meccseken, és azok is rangadók voltak, hiszen előbbi mindannyiszor az Ajax, utóbbi meg a Feyenoord, illetve az AZ Alkmaar edzője volt.

– Néhányan meséltek nekem ezekről a rangadókról, de ha valaki a Liverpoolnál dolgozik, egyébként is tudja, mennyire fontos a United elleni mérkőzés. Olyan, mint Hollandiában az Ajax–Feyenoord – nyilatkozta Slot, bár a hasonlatnak Liverpoolban most nem biztos, hogy örülnek, mert a Feyenoord edzőjeként szenvedte el a Ten Hag elleni két vereségét az Ajax ellen.
Ten Hag felemásan kezdte a szezont a Uniteddel, a Fulham ellen a hajrában kiizzadt 1-0-s hazai győzelmet a Brighton otthonában 2-1-es vereség követte, így mennek bele a Liverpool elleni rangadóba. Slot viszont még hibátlan Szoboszlai Dominikékat vezetve, az Ipswich és a Brentford ellen is 2-0-ra nyert a csapat, azaz még gólt sem kapott. Ha az Old Traffordon is érintetlen marad a Liverpool kapuja, Slot máris klubtörténelmet ír, ő lehet az együttes első edzője, aki az élvonalban három kapott gól nélküli bajnokival kezd.
Szoboszlai élvezi Arne Slot bizalmát
Szoboszlai eddig élvezte Slot bizalmát, a Premier League első két fordulójában végig és jól játszott, a holland edző a minap egyértelművé is tette, hogy a magyar középpályás jelenleg a riválisa, Harvey Elliott előtt áll a sorban. Szoboszlai tehát minden bizonnyal a United ellen újra kezdő lesz, és van törlesztenivalója a manchesteriekkel szemben.
Eddig háromból két döntetlen és egy vereség jött össze neki az MU ellen, ezzel a Vörös Ördögöké az a csapat, amely ellen karrierje alatt a legtöbbször játszott anélkül, hogy egyszer is győzelmet ünnepelhetett volna.
Szoboszlai az előző idényben mindhárom Manchester United elleni meccsen kezdő volt a Liverpoolban, a bajnokságban odahaza 0-0, idegenben 2-2 lett a vége, mindkétszer bő 60 percet játszott, az FA-kupában pedig 72 perc után cserélték le, ott hosszabbításban 4-3-ra veszített a Liverpool.