Azt mondták neki, járni sem fog tudni, Mervó Bence mégis a válogatottról álmodik

A 2015-ös U20-as világbajnokságon részt vevő magyar futballisták közül Sallai Roland manapság Marco Rossi válogatottjának egyik vezére, miközben a kilenc évvel ezelőtti utánpótlás-vb társgólkirálya, Mervó Bence nemrég az NB III-as Siófokhoz igazolt. A 29 éves csatár összesen öt évet hagyott ki sérülések miatt, volt olyan orvos, aki azzal riogatta, hogy járni sem fog tudni, nemhogy gólokat lőni. Mervó azonban sosem adta fel, és az Origónak elmondta, az NB III-ból építkezve is a válogatott közelébe szeretne jutni.

2024. 10. 17. 9:22
Mervó Bence, az U20-as vb egykori gólkirálya manapság az NB III-ban futballozik. Fotó: Havran Zoltán
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Összesen öt évet hagytam ki a sérülések miatt – folytatta. – 29 éves vagyok, ez borzalmasan hosszú idő. Sokan legyintenek a nevem hallatán; ja, a Mervó? Neki már lefőtt a kávé. Olykor megesett, hogy szándékosan tűntem el egy-egy műtétet követően, mert nem akartam, hogy rólam beszéljenek. A legnagyobb műtétem hat és fél órás volt. Utána négy és fél hónapig feküdtem, nem állhattam rá a lábamra. Én akkor is mondtam, hogy ezt is túlélem. A feleségem ápolt, gondoskodott rólam. Ha ő nincs, valószínűleg nem tudom ezt az egészet végigcsinálni. A hasamat szétszurkáltam a sok vérhígítós injekcióval. Amikor végre felkelhettem, két hét alatt tanultam meg újra járni, annyira elhalt minden a lábamban.

A teljes interjú az Origó oldalán olvasható el.

Komment

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.


Jelenleg nincsenek kommentek.

Szóljon hozzá!

Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.