– Eldöntöttük, hogy lemásoljuk azt, amit a bajnoki vetélytárs tesz – árulta el Michelisz. – Elhelyeztük a kémeinket az ő autójuk körül, és ment a lázas telefonálás. Amikor láttuk, hogy ők esőgumit készítenek elő, onnantól biztos volt, hogy én is azzal megyek, így kiküszöböltük azt, hogy a legfőbb riválishoz képest hátrányba kerüljek.
Michelisz Norbert ezért erre a bajnoki címére a legbüszkébb
Michelisz az ötödik helyen ért célba az utolsó versenyen, Björk nyolcadik lett, így végül tizenegy pontos előnnyel a magyar végzett a bajnokság élén. A három bajnoki címe közül mindegyik izgalmas végjátékban jött össze, de a mostanit tartja a legtöbbre.
– Eddig mindegyik bajnoki címemben volt valami nehézség, amit akkor istencsapásaként éltem meg – jegyezte meg. – Most a szezon felétől nem a mi autónk volt a leggyorsabb. Sőt, Brazíliától kezdődően szerintem csak harmadik erő voltunk. Ez volt az első olyan szezon, ahol egy gyengébb autóval sikerült bajnokságot nyernem, ezért vagyok erre a legbüszkébb.
Kulcsfontosságú volt, hogy már a szezon elején nagy pontelőnyre tett szert a csapattársaihoz képest, elmondása szerint így a Hyundainak a harmadik-negyedik hétvége után már nem volt más választása, mint hogy a spanyol Mikel Azcona és az argentin Néstor Girolami beálljon mögé, ami nagyon sokat számított a végelszámolásnál. – Hálás vagyok nekik, mert ha ők nincsenek, most nem lennék újra bajnok – jelentette ki.
Hihetetlen út: 40 évesen a túraautózás legendái közé került
Michelisz harmadik bajnoki címe jelentős mérföldkő, hiszen ezzel a túraautózás korszakos legendái közé emelkedett. Ennyi győzelmet csak az egyaránt háromszoros bajnok brit Andy Priaulx és az argentin José María López, valamint a négyszeres első francia Yvan Muller ért el valaha. Valószerűtlen, mesébe illő bravúr, hogy Michelisz, aki 21 évesen vezetett életében először versenyautót, addig csak szimulátorozott, mostanra velük egy kategóriába esik. De ő a 2010-ben – ugyancsak Makaóban – aratott első világbajnoki futamgyőzelméhez képest is óriási változást érez magán.





















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!