Szöllősi György, az MSÚSZ elnöke az M4 Sporton ismertette a listákat. A szövetség elnöksége öt kategóriában tízes jelöltlistákat állított össze, a szavazás január 3-ig tart. Ekkor jelentik be – szintén az M4 Sporton –, hogy kategóriánként kik kerültek be az első háromba.
A Magyar Sportújságírók Szövetsége január 13-án az Operaházban rendezi meg az M4 Sport – Az Év sportolója gála 2024 díjátadót.
Szöllősi György kiemelte, hogy a számos siker miatt a bőség zavara okozott nehézséget a szövetség elnökségének a listák összeállításánál.
– Most már tudjuk, hogy négy évenként nemcsak az olimpia és a paralimpia, hanem hál' istennek a futball Eb miatt is különleges a magyar sportszeretők nyara. Én nem emlékszem olyan évre, mikor már a tízes listák összeállítása is ekkora vitát hozott volna. Az elmúlt napokban késhegyre menő vitákat folytattak a szövetség elnökségének tagjai– mondta az MSÚSZ elnöke, kiemelve, hogy nagy rangot jelent már a tízes listára kerülés is.
Az MSÚSZ ötödször díjazza az Év sportpillanatát, az m4sport.hu oldalon található, a szövetség és a sportcsatorna szakértői által összeállított listára a szurkolók szavazhatnak szintén január 3-ig. A szűkített hármas lista alapján viszont már felkért szakemberek döntenek a nyertesről.
A fogyatékos sportolóknál három kategóriában hirdetnek győztest. A jelöltek listáját a Magyar Paralimpiai Bizottság állította össze, a végső sorrendről az MPB által felkért szakemberek, szakírók döntenek.
A tízes listákférfiak Betlehem Dávid, úszó, olimpiai bronzérmes, olimpiai negyedik, Európa-bajnok Böhm Csaba öttusázó, világbajnok Halász Bence, atléta, olimpiai ezüstérmes, Eb-ezüstérmes Kós Hubert, úszó, olimpiai bajnok, rövidpályás világbajnok, Európa-bajnok Milák Kristóf, úszó, olimpiai bajnok és ezüstérmes, kétszeres Európa-bajnok Németh Nándor, úszó, olimpiai negyedik, vb-bronzérmes Rasovszky Kristóf, úszó, olimpiai bajnok, világbajnok Szoboszlai Dominik, labdarúgó, a PL-ben és a BL-ben is listavezető Liverpool játékosa Valter Attila, kerékpáros, olimpiai negyedik Varga Ádám, kajakos, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok nők Csipes Tamara, kajakos, kétszeres olimpiai ezüstérmes, egyszeres bronzérmes, Európa-bajnok Gulyás Michelle, öttusázó, olimpiai bajnok Guzi Blanka, öttusázó, olimpiai negyedik, vb-ezüstérmes Hámori Luca, ökölvívó, olimpiai negyeddöntős Juhász Dorka, kosárlabdázó, WNBA-második Klujber Katrin, kézilabdázó, olimpián és Eb-n All Star-csapattag, Eb-gólkirálynő Major Veronika, sportlövő, olimpiai bronzérmes, Eb-ezüstérmes Márton Viviana, tekvondós, olimpiai bajnok Muhari Eszter, vívó, olimpiai bronzérmes Vas Kata Blanka, kerékpáros, olimpiai negyedik, Tour de France-szakaszgyőztes egyéni sportágak csapatai Aerodance-csapat (aerobik), világbajnok Férfi K–2 500 (Nádas-Tótka), olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Férfi kardcsapat, olimpiai ezüstérmes, Európa-bajnok Férfi párbajtőrcsapat, olimpiai bajnok Női 4×200 m-es gyorsúszóváltó (Ábrahám Minna, Késely Ajna, Molnár Dóra, Pádár Nikolett, Ugrai Panna, olimpiai 6., rövid pályás vb-ezüstérmes) Női kajak kettes 500 m (Csipes, Gazsó), olimpiai ezüstérmes, Eb-bronzérmes Női kajak kettes 500 m (Fojt, Pupp), olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Női K–4 500 m (Csipes, Fojt, Gazsó, Pupp), olimpiai bronzérmes, Európa-bajnok Női C–2 500 m (Kiss Á., Nagy B.), olimpiai negyedik, Európa-bajnok Női légpisztoly-csapat (Major, Jákó, Fábián), Európa-bajnok hagyományos csapatok Férfi jégkorongválogatott, feljutott a legmagasabb osztályba (vb) Férfi kézilabda-válogatott, olimpiai résztvevő Férfi labdarúgó-válogatott, Eb-szereplő Férfi vízilabda-válogatott, olimpiai negyedik, Eb-negyedik A Ferencváros férfi vízilabdacsapata, BL-győztes, LEN-szuperkupa-győztes, magyar bajnok Győri Audi ETO KC női kézilabdacsapata, Bajnokok Ligája-győztes Női jégkorongválogatott, feljutott a legmagasabb osztályba (vb) Női kézilabda-válogatott, olimpiai hatodik, Eb-elődöntős Női vízilabda-válogatott, olimpiai ötödik, vb-ezüstérmes, A Veszprém férfi kézilabdacsapata, klubvilágbajnok, BL-negyeddöntős edzők Bob Bowman, úszás, Kós Hubert edzője Csipes Ferenc, a női kajakválogatott edzője Dancsházy-Nagy Tamás, a férfi párbajtőr-válogatott edzője Golovin Vlagyimir, női kézilabda, szövetségi kapitány Jancsik Árpád, paraúszó-edző, Konkoly Zsófia edzője Per Johansson, női kézilabda, Győri Audi ETO Suvi Mikkonen, tekvondó, a Márton ikrek edzője Nyéki Balázs, az FTC–Telekom Waterpolo edzője Szokolai László, úszás, Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid edzője Tibolya Péter, öttusa, Gulyás Michelle edzője fogyatékos férfi sportoló Domonkos Ádám, úszó, szervátültetett Kertész Ádám, alpesi síző, speciális olimpikon Kiss Péter Pál, kajakos, paralimpikon Major Endre, asztaliteniszező, paralimpikon Mihálovits Tamás, atléta, szervátültetett Mocsári Bence, triatlonista, paralimpikon Molnár Dominik, gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon Ötvös Patrik, judoka, siketlimpikon Pálos Péter, asztaliteniszező, paralimpikon Zámbó Zoltán, sakkozó, látássérült fogyatékos női sportoló Czibula Krisztina, gyorskorcsolyázó, speciális olimpikon Ekler Luca, atléta, paralimpikon Gál Nikolett, atléta, siketlimpikon Gyurkó Alexandra, úszó, szervátültetett Illés Fanni, úszó, paralimpikon Kollarics Hajnalka, hófutó, speciális olimpikon Konkoly Zsófia, úszó, paralimpikon Luterán Petra, atléta, paralimpikon Pap Bianka, úszó, paralimpikon Szvitacs Alexa, asztaliteniszező, paralimpikon fogyatékos csapat Asztalitenisz férfi páros, szervátültetettek, Bácsi Bernát, Szendi János Asztalitenisz női páros, parasportolók, Arlóy Zsófia, Szvitacs Alexa Asztalitenisz vegyes páros, szervátültetettek, Bácsi Bernát, Jakucs Edina Boccia vegyes páros, parasportolók, Berkes Gergő, Szabó Alexandra Férfi úszócsapat, szervátültetettek, Domonkos Ádám, Iker László, dr. Kokas Dániel, Rákhely Zsolt Női curlingválogatott, FlanK–Tanitó Dorottya, Kiss Anett, Kiss Gyuláné, Milanovic Alexandra, Pintér Zsuzsanna Női kerekesszékes vívóválogatott, parasportolók, Hajmási Éva, Krajnyák Zsuzsanna, Madarászné dr. Mező Boglárka, Nádasdy Anna, Veres Amarilla Siketlimpiai sakkcsapat, Cseke Viktória, Farkas Virág, Kajtár Dóra Speciális olimpia floorball válogatott, Aranyos Dávid, Büjtös Krisztina, Kovács Norbert, Németh Szilárd, Pájer Bianka, Pápai Zsanett, Sándor Bianka, Sós István, Tóth Benjamin, Tóth Benjamin Noel Speciális olimpia hófutó-válogatott, Gerbosics Kitti, Kollarics Hajnalka, Mayer Jusztin, Szóráth Sándor sportpillanatok Csoboth Kevin gólja a labdarúgó Európa-bajnokság Skócia elleni mérkőzésének ráadásában Rasovszky Kristóf és Betlehem Dávid összeölelkezése a nyári olimpia céljában az éremszerzésük után Gulyás Michelle célba érkezése a nyári olimpia zárószámában, Versailles-ban – a hagyományos öttusa utolsó győztes pillanata A férfi párbajtőrcsapat (Siklósi Gergely) aranytusa a nyári olimpia döntőjében Simon Petra öt másodperccel a lefújás előtt megszerzett győztes gólja a nyári olimpia Brazília elleni csoportmérkőzésén Milák Kristóf célba érkezése a 100 méteres pillangóúszás olimpiai döntőjében Illés Fanni nyilatkozata a paralimpiai ezüstérme megszerzése után A Ferencváros férfi vízilabdacsapata BL-döntőjének záró másodperce, amelyben eldőlt, hogy története során másodszor megnyerte a Bajnokok Ligáját A magyar és a német női kajakpáros összeölelkezése az olimpiai holtversenyük kihirdetése után Papp Kristóf gólja a divízió I/A-s jégkorong-világbajnokság zárónapján, amivel a magyar válogatott nyert, és kiharcolta az A csoportba jutást |