Advent harmadik vasárnapján ért véget a 18 napon át tartó kontinenstorna, amely magyar szempontból Debrecenben, a törökök elleni csoportmeccsel kezdődött. Azóta már a kilencedik találkozójára készült Golovin Vlagyimir szövetségi kapitány csapata, amely néhány napon belül másodszorra találta szembe magát a franciákkal – azt megelőzően, hogy a pénteki elődöntőben Norvégiával szemben alulmaradt, egy Franciaország elleni, keddi vereséggel zárta a középszakaszt az addig hat meccset nyerő nemzeti csapat.

A bronzmeccset megelőzően, szombaton és vasárnap is volt alkalom ünnepelni a magyar teljesítményeket. Az utolsó nap előestéjén, Bécsben Simon Petra átvette az év legjobb fiatal női kézilabdázóját illető elismerést, valamint beiktatták Iváncsik Gergőt az Európai Kézilabda Szövetség (EHF) Hírességek Csarnokába. A vasárnapi találkozó előtti órákban pedig az EHF bejelentette az Eb álomcsapatának névsorát: a magyar válogatottból Klujber Katrin, Győri-Lukács Viktória és Simon Petra került be.
Megint a magyaroktól volt hangos a Stadthalle
A bécsi rendezvényközpont lelátóján a pénteki elődöntőhöz hasonlóan a vasárnapi helyosztó idején is többségben voltak a magyar szurkolók. Ők a csapatok bemutatásakor a betegségek által sújtott együttes valamennyi kérdőjeles tagjának tapsolhattak, Szemerey Zsófi, Janurik Kinga, Márton Gréta és Vámos Petra is vállalni tudta a játékot, kimaradt viszont Böde-Bíró Blanka, valamint a két utólag behívott kerettag, Juhász Gréta és Petrus Mirtill is. A drukkerek már a bemelegítés idején hangosan szurkoltak, jóformán hazai pályát teremtve a csapatnak.
A magyar kapuban Szemrey Zsófi kezdett, de már az első percben gólt kapott. Füzi-Tóvizi Petra nem tudta gólra váltani az első lehetőséget, az ellentámadásnál azonban Szemerey hárított, majd Kuczora Csenge betalált, 1-1-re alakítva az állást. Egy Klujber-góllal először a 4. minutumban tudott vezetni Magyarország, ám a franciák azonnal egalizáltak.
Megszerezte, majd megtartotta az előnyt Magyarország
Nagyobb, legalább kétgólos előnybe az első tíz percben egyik fél sem tudott kerülni – a franciák többször is közel jártak ehhez, ám a kritikus pillanatokban Szemerey Zsófi többször is védéssel segített. A 11. percben már is kevés volt, Laura Flippes találatával ellépett 5-3-ra az olimpiai ezüstérmes, világbajnok francia gárda. Golovin Vlagyimir időt kért, majd hamarosan sikerült visszakapaszkodni, kettővel később már 5-5-re állt a bronzmeccs, sőt: a 15. percben Szöllősi-Schatz Nadine találata után újra a magyar csapatnál volt a fór.