Dárdai Pál az édesapjáról elnevezett véméndi futballtornán adott interjút a Hír TV-nek, amelyben elárulta, hogy jelenleg jól érzi magát a háttérszerepben, amit a Hertha nagyköveteként és kelet-európai játékosmegfigyelőjeként betölt. Ezzel kapcsolatban kicsit oda is szúrt a berlini klubnak, amikor elmesélte, évekkel ezelőtt az ajánlására Szoboszlai Dominik és Csoboth Kevin is a Herthába kerülhetett volna, de nem hallgattak rá.

– Amikor Csoboth Kevin és Szoboszlai Dominik egészen picik voltak, én már leadtam a nevüket a Herthánál, abban az időben én jártam a világot az U15-ös csapatommal, láttam őket játszani, nemcsak a Főnixben, hanem máshol is – idézte fel Dárdai Pál. – Mindig leadtam rengeteg nevet, de valahogy elkallódtak, talán majd most komolyabban veszik, mert anyagi hiány van.
Visszanézve valóban nagy hiba volt, hogy „elkallódott” az a papír, hiszen Szoboszlai a Liverpool sztárjaként jelenleg 75 millió eurót ér, míg a Bundesligába való visszajutásról egyelőre csak álmodozó, a másodosztályban a 12. helyen álló Hertha teljes keretének az értéke kevesebb ennél, 53,6 millió.
Dárdai Pál nem akart együtt dolgozni a három fiával
A berlini klub vezetőedzői posztjáról az előző idény végén távozó Dárdai Pál arról is beszélt, hogy amikor harmadjára felkérték a csapat irányítására, a fiai miatt nem akarta elvállalni, végül mégis megtette.
– Nem akartam együtt dolgozni a három fiammal – jelentette ki. – Hiába jó futballisták, sajnos olyan a társadalom, hogy nyolc emberből hét duzzog emiatt, hogy miért. Nem értik. Azért örülök, hogy Bence elment, mert nem mondhatják, hogy az apukája rakta be, vagy más hangok. Most már mindenkinek be kell szépen csuknia a száját és el kell fogadnia, hogy nem azért tették be, mert ott van az apukája, hanem mások is berakták és építik.
Bencéről: „Előnye, hogy csapatkapitány-helyettes a német válogatottban”
Az említett Dárdai Bence, a legkisebb fiú tavaly nyáron az élvonalbeli Wolfsburgba igazolt, amelyben októbertől berobbant a Bundesligába, már az első gólját is megszerezte.