Bár januárban egy két és fél éves, 2027 júniusáig szóló szerződést írt alá Steven Gerrard, a gyenge eredmények miatt a Liverpool korábbi legendás játékosa közös megegyezéssel mégis távozott a szaúd-arábiai al-Ettifak vezetőedzői posztjáról. Ez az újabb kudarc szomorú állomása Gerrard edzői pályafutásának, aki néhány éve még az angol futball egyik legígéretesebb fiatal menedzsereként volt számon tartva. A szaúdi klub és az angol edző különválásnak okai között szerepel, hogy az al-Ettifak pénzügyi lehetőségei beszűkültek, és nem tudta felvenni a versenyt a nagyobb költségvetésből gazdálkodó csapatokkal.
Gerrard az előző szezonban még a hatodik helyre vezette az együttest, azonban 2023. júliusi kinevezése óta nehezen találta meg a nyerő csapat összeállítását. Az irányítása alatt 59 mérkőzésen mindössze 23 győzelmet aratott, és ezek az eredmények távolról sem azok, amit a klub és a szurkolók reméltek, amikor megszerezték a korábbi Liverpool-legendát. Az al-Ettifak tavaly 48 ponttal maradt le a bajnok al-Hilal mögött a 34 forduló során. Gerrard azonban hitt benne, hogy képes lehet a csapatot a legjobb négy közé juttatni, de hamar egyértelművé vált, hogy a klub nem tudta felvenni a versenyt a lényegesen nagyobb költségvetésből gazdálkodó csapatokkal, és ez egyre jobban megviselte a korábbi Liverpool- és angol válogatott középpályást.
Steven Gerrard hitt benne, hogy sikeres lehet a szaúdi al-Ettifaq élén (Fotó: AFP /Ali Alhaji)
A Szaúdi Közberuházási Alap (PIF) – amely nyolcvanszázalékos tulajdonrésszel bír a Premier League-ben szereplő Newcastle Unitedben – a Szaúd-arábiai Pro League négy elitklubját is irányítása alatt tartja : al-Ittihad, al-Ahli, al-Hilal és al-Nasszr mindegyikének hetvenöt százaléka PIF tulajdonában van, míg a fennmaradó huszonöt százalékot egy nonprofit szervezet kezeli. Szaúd-Arábia második legnagyobb petrolkémiai vállalata, a SABIC által támogatott al-Ettifak olyan játékosokat szerződtetett, mint az egykori liverpooli cséká Jordan Henderson, Demarai Gray, Georginio Wijnaldum, Jack Hendry és Dembele, de ezek az igazolások eltörpültek a rivális klubokhoz érkező sztárok (Jhon Durán – al-Nasszr, Moussa Diaby – al-Ittihad, Ivan Toney – al-Ahli, stb.) mellett.
Ezért Gerrard feladata volt, hogy a csapatát a vártnál jobban szerepeltesse, miközben saját edzői karrierjét is újjáépítse, amely komoly csorbát szenvedett a legutóbbi állomáshelyén.
Frusztrált volt az al-Ettifak élén
Amikor 2021 novemberében Gerrard megérkezett az Aston Villához, jól indított, de az utolsó 22 Premier League-mérkőzéséből mindössze négyet tudott megnyerni a birminghami csapattal. Több probléma is nehezítette a munkáját a Villánál töltött utolsó hónapjaiban, beleértve Diego Carlos és Boubacar Kamara sérüléseit, akiktől sokat vártak. Emellett Philippe Coutinho gyenge teljesítménye, és az, hogy John McGinn legyen a csapatkapitány Tyrone Mings helyett, szintén feszültségeket keltett a csapaton belül.
Az Aston Villa élén eleinte sikeres volt Steven Gerrard (Fotó: AFP or licensors)
Ugyanakkor Gerrard korábban már bizonyította edzői képességeit: a 2020-21-es skót Premiershipben veretlenül vezette bajnoki címre a Rangerst, és ezzel megtörte a Celtic kilenc éven át tartó uralmát. Az Aston Villánál elszenvedett kudarc után az al-Ettifak-projekt lehetőséget adott neki arra, hogy tiszta fejjel, teljes erőbedobással vágjon bele egy új kihívásba. Nem akart a szaúdi kikötővárosban, Dammámban élni, így egy kényelmesebb, családbarát helyet választott magának a közeli Bahreinben, ahonnan másfél órás autóúttal érkezett az edzésekre. Igyekezett beilleszkedni a helyi kultúrába, és több volt, mint egy egyszerű edző.
Hosszú távon akarta építeni a klubot, a teljes utánpótlásrendszer fejlesztésében és az edzői stáb színvonalának emelésében is aktívan részt vett. Ez azonban néha frusztrációkhoz vezetett nála.
Amikor az al-Ettifak Horvátországban tartott nyári edzőtábort, Gerrard elégedetlen volt a körülményekkel. Egyenetlen pályák, a hotelben és a wellnessrészlegen hiányzó privát szféra. Viszont a klub saját létesítményei Premier League-színvonalúak voltak: modern edzőközpont, csúcstechnológiás edzőterem és egy új, 15 ezer férőhelyes stadion állt rendelkezésre. A játékosok és a stáb többsége élvezte a munkát Gerrarddal, de a fejlődés hamarosan megtorpant.
Henderson alig néhány hónap után eligazolt az Ajaxhoz, és Gerrard nem talált megfelelő helyettest a középpályán. Edzői stábja is változásokon ment keresztül, Ian Foster, akit az angol U20-as válogatottól csábított el, visszatért Angliába, hogy átvegye a Championshipben szereplő Plymouth Argyle irányítását. Ian Foster távozása az al-Ettifaq 12 meccses nyeretlenségi sorozata közben történt, amely még sötétebb jövőképet vetített elő az angol edző számára.
Bár Gerrard minden mérkőzés után átbeszélte a helyzetet a klub vezetőivel, érezte, hogy több segítségre lenne szüksége. A klub végül két évvel meghosszabbította a szerződését, s ezzel együtt érkezett Dean Holden segédedzőként, valamint Mark Allen, aki korábban a Rangers sportigazgatójaként már dolgozott együtt Gerrarddal.
Végül mindketten mindössze kilenc hónapon belül távoztak.
A játékosok szerződtetése egyre nehezebbé vált, amint a klub pénzügyi lehetőségei beszűkültek, így több átigazolás is meghiúsult.
Gerrard még el sem tudott búcsúzni
Az egyetlen pozitívum a borzalmas szezon során az volt, hogy az al-Ettifak bejutott a Gulf Club Champions League elődöntőjébe – ez a nyolc közel-keleti ország csapatai számára kiírt regionális torna. Ez azonban nem volt elég, hogy Gerrard motivációját fenntartsa, aki elbúcsúzni sem tudott a játékosoktól, mert a hivatalos bejelentés már azután történt, hogy elhagyta az edzőközpontot.
Egykori játékosként Gerrard legendás státusza megkérdőjelezhetetlen, de most már világos, hogy amit a pályán meg tudott csinálni labdával, az nem garancia a kispadon való sikerre. A következő állomását pedig nagyon meg kell fontolnia, ha ismét fel akar kapaszkodni az edzői ranglétrán.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
A Magyar Nemzet konzervatív, nemzeti-kulturális hetilap, amely nemcsak híreket közöl, hanem értelmezi is a világot. Hiteles szerzőkkel, mélyebb összefüggésekkel és időtálló gondolatokkal segít eligazodni a közélet, a kultúra, a történelem és a mindennapi élet kérdéseiben.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.