A bécsi 3-0 csoda volt, de a mexikói foci-vb borzalmas emlék

Negyven évvel ezelőtt, 1985. április 17-én Bécsben a magyar labdarúgó-válogatott 3-0-ra győzött Ausztria ellen, s ezzel Mezey György csapata kijutott az egy évvel később, Mexikóban rendezett világbajnokságra. Ez a bécsi meccs a magyar futballtörténelem csodálatos epizódjai közé került, holott csak egy egyszerű világbajnoki selejtezőről volt szó, s ez akkor is így van, ha ez a győzelem belépőt jelentett az 1986-os foci-vb-re. A bécsi 90 perc hősei az elmúlt négy évtizedben rengeteg mindent elmondtak már erről az estéről. Mi most egy olyan játékost kerestünk meg, aki ott volt Bécsben és testközelből látta az eseményeket. Tudniillik Szendrei József a kispadon ült.

Szendrei József, aki az 1985-ös osztrák-magyar meccset a kispadon ülte végig Bécsben Fotó: Mirkó István Forrás: MI

Nagy tévés vetélkedők tízmilliókat érő kérdése lehetne: kik voltak a magyar cserejátékosok azon az összecsapáson, amely a mai napig csodálatos emlék. Nem vagyunk benne biztosak, hogy sokan tudnák erre a választ. Pedig az 1986-os mexikói foci-vb belépőjegyét is itt váltotta meg a magyar csapat. 

Foci-vb-kijutás, 1985. Az előtérben Kardos József, Kiprich József és Détári Lajos ünnepel az Ausztria–Magyarország világbajnoki selejtezõ után a bécsi Hanappi-stadionban Fotó: Németh Ferenc / MTI Rt. Fotóarchívum

Az 1986-os foci-vb előtt 15 hónappal éltük meg ezt a csodálatos győzelmet

A magyar kispadon Szokolai László, Csuhay József, Fitos József, Bodonyi Béla és a cserekapus, Szendrei József ült. Szendrei akkor az Újpesti Dózsa kapusa volt, de a válogatottban Mezey György akkor már egyértelműen Disztl Péter mellett tette le a voksot. Az, hogy 

Szendrei mindössze tíz alkalommal lehetett válogatott,

jól mutatja, mennyire nehéz volt akkoriban bekerülni a magyar válogatottba.

– Nekem ez a tíz válogatottság is örök emlék marad – mondta Szendrei, amikor arra emlékeztettük, hogy cserekapusként ülte végig a bécsi összecsapást. – Egy szövetségi kapitánynak mindig nehéz dolga van, hiszen a kapusposzton összesen egy játékosra van szüksége. Akkoriban Disztl Péterrel és Andrusch Józseffel versenyeztünk a válogatott egyes számú mezéért. Nincs bennem sem harag, sem keserűség azért, amiért nem védhettem többször a nemzeti csapatban.

Nem véletlenül nem cserélt Mezey György

Szendrei szerint az a bécsi este mindenki számára felejthetetlen volt. Az egykori kiváló kapuvédőt is meglepte, amikor elmondtuk neki, hogy Mezey György szövetségi kapitány senkit sem cserélt be a bécsi vb-selejtezőn.

– Mivel tényleg nagyon jól játszott a csapat, Mezey nem akart belenyúlni a kezdő tizenegybe – mondta Szendrei. – Utólag valóban el lehetne gondolkodni azon, hogy a mérkőzés vége felé miért nem kapott valaki pár percet. Ez azonban ma már történelem. 

Emlékszem, a lefújás után földöntúli boldogságban úsztunk. Már a mérkőzés alatt is többször lúdbőrös lettem, a lelátó tele volt magyar emberekkel, fogalmam sincs, hogyan kerültek oda ennyien.

Pedig az osztrák csapat nagyon jó erőkből állt. Mégis sikerült legyőzni őket. Már 1984 szeptemberében, Budapesten is mi nyertünk 3-1-re úgy, hogy a szünetben még Ausztria vezetett a Népstadionban. Bécsben azonban nem volt kegyelem.

Az osztrák csapatba 17 hónapos szünet után tért vissza Hans Krankl, aki akkor a legeredményesebb focista volt nemzeti színekben. Ausztriának ez a meccs volt az utolsó lehetősége arra, hogy versenyben maradjon a továbbjutásért. A magyarok 3-0-s győzelme ezt tette semmissé.

Mezey György mosolya az osztrákok 3-0-s legyőzése után Bécsben
Fotó: Németh Ferenc / MTVA Sajtó- és Fotóarchívum

– Szolid bulit engedélyezett Mezey György a mérkőzés után – folytatta az emlékek idézését Szendrei József. – Gyönyörű gólokat rúgott Kiprich és Détári. Bárcsak a világbajnokságra is maradt volna ezekből a gólokból. Nekem elég furcsa kimondani, hogy ennek már 40 éve. Anno senki sem gondolta volna, hogy a következő négy évtizedben Magyarország nem jut ki egyetlen világbajnokságra sem. 

Fájó emlék az 1986-os mexikói foci-vb

Szendrei József az 1986-os mexikói világbajnokságot is szóba hozta. Nem véletlenül. Hiszen ő az a magyar kapus, aki az eddigi utolsó győztes vb-mérkőzésen állt a magyar válogatott kapujában. Mindez a mexikói Leónban történt 1986. június 6-án. Négy nappal azután, hogy a szovjetek 6-0-ra verték a magyarokat.

– A borzalmas emlékű 0-6 után Mezey György úgy döntött, hogy nekem ad lehetőséget. Ez az ő döntése volt egyedül. Ha az 40 millió forintos kérdés volt, hogy hányat cserélt a kapitány Bécsben, akkor 80 milliós lehetne, hogy ki az a magyar kapus, aki az eddigi utolsó olyan vb-mérkőzésen védett a magyar csapat színeiben, amelyen nem kaptunk gólt és nyertünk is. Ez voltam én, Kanada ellen, ahol 2-0-ra nyertünk. 

Máig ott motoszkál bennem a kérdés, hogy a győzelem után miért nem kaptam meg a bizalmat a franciák ellen is. Rengeteg újságíró utazott ki Mexikóba, de senki sem tette fel ezt a kérdést.

Mindenesetre én arra az egy vb-mérkőzésre is büszke vagyok, ez elvehetetlen tőlem. Ma már ez sem fáj annyira, 1986-ban rosszabbul viseltem mindezt. Amikor hazatértünk, adtam egy interjút a Magyar Ifjúság című hetilapnak. Óriási csalódás volt számomra, hogy nem védhettem Franciaország ellen – szó szerint ezt mondtam az újságíró kérdésére. Viszont ebből az interjúból nem ez maradt meg az embereknek, hanem az, hogy a válogatott étkezéséről beszéltem. A tésztákról meg a zabpehelyről, amit ettünk. Mondjuk a cikk szerzője is rátett erre egy lapáttal, mert az írás címében is azt kérdezte, hogy sok volt-e a tészta, amit megettünk.

Mexikó: egy máig kibeszéletlen történet

Az 1986-os vb-kudarc után Mezey György lemondott a szövetségi kapitányi tisztségről, s az ő, három éven át sikert sikerre halmozó csapata soha nem állt össze újra. Ma már mindenki sajnálja ezt, mert annak az együttesnek a tagjai még az 1990-es olaszországi vb-n is nyugodtan együtt játszhattak volna. Osztja ezt a nézetet Szendrei József is, aki szerint a mexikói kudarc kibeszélésére máig nem került sor.

– Amikor találkozunk az egykori társakkal, rendre szóba kerül Mexikó meg az oda vezető út, de arra még nem volt példa, hogy valamennyien leüljünk és kibeszéljük magunkból a történteket. 

Hogy erre nem volt igény? Nem tudom. Akkoriban kicsit más volt a helyzet. Amikor hazatértünk Mexikóból, nem volt senkinek kedve beszélni.

Aztán múltak az évek, s ma már talán nem is lenne érdekes ez a sztori. Pedig ez egy tényleg kibeszéletlen történet. 

Szendrei felvetése jogos. Olyan ez, mint a földre leszórt puzzle-darabok, amit nem lehet összerakni, mert egy-egy darab hiányzik belőle. Az Újpesti Dózsa egykori kapusa szerint külföldön ezt is másképpen kezelik. 

Szendrei József mára teljesen elszakadt a magyar labdarúgástól
Fotó: Mirkó István / MI

Felidézte, hogy amikor a brazilok 2014-ben hazai pályán 7-1-re kaptak ki a németektől a világbajnokság elődöntőjében, sokkal nyíltabban kezelték ezt a számukra döbbenetes szituációt. Nálunk viszont ez a szembenézés 1986-ban elmaradt. Azóta egyszer sem beszélt Mezey Györggyel, akinek az egész csapat sokat köszönhetett. Szendrei szerint a kapitány érdeme volt az a három év, amikor tényleg csúcson volt a magyar labdarúgó-válogatott.

– Ma már nem fáj semmi Mexikóval kapcsolatban. 

A bécsi mérkőzésnek most van a 40. évfordulója, a mexikói vb-nek jövőre lesz. Az 1986-os vb-fiaskót csak azzal lehetne feledtetni, ha Magyarország ott lenne a 2026-os világbajnokságon. 

Ha lesz egy kis szerencsénk, akkor akár ki is juthatunk – mondta Szendrei, aki szerint a legutóbbi években nem kerülte el Marco Rossi csapatát a szerencse. Erre most is nagyon nagy szükségünk lesz.

Szendrei József elszakadt a magyar labdarúgástól

Szendrei József mára teljesen elszakadt a magyar labdarúgástól. Amikor 1992-ben hazatért Spanyolországból (ott előbb a Malaga, majd a Cádiz kapusa volt), azt hitte, számítanak a szakértelmére. Ehhez képest csak egyszer, az 1996-os atlantai olimpiára kijutó magyar válogatottnál vállalt edzői feladatot, de ezt a munkáját sem fejezte be. Egy évig dolgozott Dunai Antal és Bene Ferenc mellett.

– Egy évig bírtam azt a közeget, aztán belefáradtam, s eljöttem onnan. Ez volt az utolsó szerepvállalásom a magyar labdarúgásban. Inkább az üzleti életben teljesedtem ki, s ebben dolgozom – igaz, ma már nyugdíjasként –; csak azért járok be a céghez, hogy a fiam érezze a törődést.