Tebas akkor hozzátette, nem lenne idő az elhalasztott meccsek pótlására, így ő csak egy megoldást látott a problémára – erre reagált a nyilatkozatában Courtois.
– Az a célom, hogy többé ne legyen klubvilágbajnokság. Nincsenek szabad időpontok. Egyébként sincs szükség még egy olyan versenyre, amely által csak még több pénz kerül egy meghatározott klub- és játékosréteghez, míg máshonnan elveszik ezt a pénzt.
Egyszerűen nincs több pénz a rendszerben, és meg kell őrizni az egyensúlyt, szóval ezt a tornát meg kell szüntetni.
– Esetleg úgy lehetne megrendezni, ahogy korábban: egy hétvégés eseményként. Sem a naptár, sem a futball fenntarthatósága szempontjából és gazdaságilag sem működtethető ez a formátum – állapította meg a La Liga elnöke.
Bár Courtois-nak abból a szempontból igaza van, hogy más bajnokságok első emberei valóban nincsenek ennyit a reflektorfényben, mint Tebas, de korábban a Premier League vezetőségéből is felszólaltak a klub-vb ellen, és hogy emiatt mérkőzések elhalasztásáról szó sem lehet, már csak azért sem, mert ők nem támogatják az új FIFA-tornát. Az angoloknak egyébként is elegük van abból, hogy a nemzetközi szövetség mellett az UEFA is megújította a kupasorozatait, még több mérkőzést halmoztak a túlfeszített futballnaptárba.
| Hirdetés Fokoznád az izgalmakat? Nálunk minden a játékról szól, regisztrálj, fogadj, és megduplázzuk a feltöltési összeged 30 000 Ft-ig! |



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!