A magyar válogatott szombaton az írek ellen 2-2-es döntetlent ért el, majd kedden este a portugálok ellen is közel állt a bravúrhoz, ám végül 3-2-re alulmaradt Ronaldóék ellen . A világbajnoki selejtezők első két meccsén tehát hozta az elvárást Marco Rossi csapata, nem kapott ki Dublinban, azaz lépéselőnybe került a legnagyobb ellenfelünknek vélt írekkel szemben, míg a bravúr kategóriába tartozó pontszerzés végül nem jött össze a portugálok ellen. Azonban váratlanul új rivális bukkant fel a pótselejtezőt érő második helyért zajló csatában, ugyanis a korábban szinte mindenki által lesajnált örmények legyőzték Írországot, azaz Szoboszlaiék legközelebbi ellenfele – október 11-én fogadjuk őket a Puskás Arénában – nem hajlandó tudomásul venni, hogy neki mindenki csak az áldozati bárány szerepét osztotta ki.

Minden világbajnoki selejtező sikeres megvívásának kulcsa a labdabirtoklás
Marco Rossi csapata az eddig lejátszott két mérkőzésen a fő hangsúlyt a védekezésre fektette, éppen ezért nem meglepő, hogy a statisztikai adatok mindkét találkozón jelentős fölényt mutattak az ellenfelek javára. Az írek elleni második félidő kivételével – ahol Sallai kiállítását követően emberhátrányban játszott válogatottunk – azért az arányokon bőven lehetett volna javítani. Ismét csak az örményeket hozhatjuk fel példának, akik az írek elleni meccsükön 52 százalékban birtokolták a labdát, holott előzetesen esélytelennek tartották őket még a pontszerzésre is, ráadásul valamennyi fontos statisztikában felülmúlták ellenfelüket: lövések száma (15-8), a nagy gólszerzési lehetőségek (4-1), passzok hatékonysága (82-77 százalék) vagy éppenséggel a megnyert párharcok (43-37) tekintetében.
Ezzel szemben a magyar válogatott mindkét ellenfelével szemben elveszítette a statisztikai csatát. Ha összehasonlítjuk az írek és a portugálok elleni adatokat, akkor vagyunk igazságosak, ha a dublini vb-selejtező első félidejének számait hasonlítjuk össze a keddi, Puskás Arénában lejátszott meccs statisztikájával. Ugyanis a nemzeti csapatunk ebben az esetben játszott azonos létszámmal az ellenfél ellen.