„Hajagos dr. a Nyugati pályaudvaron megtalálta a revolvergolyót, amelyet Hrotkó a kilőtt fogaival együtt kiköpött” – lássuk be, ütős sztori az Esti Kurir 1931. január 6-i számából, és onnan indult, hogy a váci tiszti főorvos a vonaton összeszólakozott Gönczy gépészmérnökkel, a fülkében nyitva legyen-e az ablak vagy sem. Hajagos doktor társaságában pedig Keresztes Lajos is ott volt a sógorával, akinek a fogai bánták a leszállás után is folytatódó vitát. Az olimpiai bajnok megőrizte a higgadtságát, ő csak birkózószőnyegen használta az erejét, korábban pedig a vágóhídon.
Udvarhely vármegyében (ma: Hargita), Alsósófalván született 1900. április 29-én, de Parajdon nőtt fel, innen indult el meghódítani a világot. A székely legény Marosvásárhelyen kitanulta a hentes és mészáros mesterséget, majd 17 éves korában Budapestre került, itt vállalt munkát, és belekóstolt a birkózásba is a Húsiparosok Egyesületében. Istenáldotta tehetség volt, és kivitték az 1924-es párizsi olimpiára is, ám csak tartaléknak. Munkahelyi balesetet szenvedett, egy megvadult bika átszakította a lábizmait, és ugyan szépen gyógyult, ám akkori klubja, a MAC háborúban állt a Magyar Birkózószövetséggel, és ennek is itta meg a levét.
Már kint a francia fővárosban azonban a szakvezetés úgy döntött, hogy Matura Mihály mellett mégiscsak ő lesz a másik indulónk – akkor súlycsoportonként két versenyzőt lehetett nevezni. A légsúly 27 fős mezőnyében aztán Keresztes öt ellenfelét is legyőzte, majd a már az aranyéremért zajló tusakodásban egyértelműen jobb volt a finn Frimannál is, de a pontozók az ellenfelét hozták ki győztesnek. A Sporthírlap beszámolója szerint a Velodrome d’Hiver-ben elementáris erővel tört ki a felháborodás, és csak a karhatalom tudta helyreállítani a rendet, ez volt az olimpia egyik legnagyobb botránya. A játékokon amúgy végig gyalázatos volt a bíráskodás. Ennek a hátteréhez tudni kell, hogy akkoriban a finnek és a svédek voltak a legjobbak, és a sportdiplomáciában roppant erős volt a skandináv összefonódás. Az pedig egyenesen Rejtő Jenő ponyváiba kívánkozik, hogy a Nemzetközi Birkózószövetség elnöke egy svéd fregattkapitány volt.