Almási Tamás a Puskás Hungary címet adta a 2009-ben bemutatott dokumentumfilmjének. Az igazi Puskás munkacímmel indult a vállalkozás, de a forgatás végén arra jutott, nem neki kell eldöntenie, milyen is volt valójában a legendás labdarúgó. Legalábbis így indokolta a bemutató előtt a címváltozást. Persze volt más oka is. A film egyik szívbe markoló jelenetéből derül ki, hogy Puskásnak egy idő után nem is címeztek levelet, csak a nevét és az országot írták a képeslapra: Puskás, Hungary, és a levelek mindig megérkeztek hozzá.
Távol álljon tőlünk, hogy tippet adjunk Koltay Gábornak, a Czibor Zoltán életét feldolgozó dokumentumfilm rendezőjének, de ha egy szót akarunk társítani az Aranycsapat zseniális balszélsőjéhez, ráadásul olyat, amilyennek ő is örülne, akkor az nem valamelyik beceneve – Bolond, Rongylábú – lenne, hanem Komárom. A város, amely felnevelte, s ahova örökké visszavágyott.
Czibor Zoltán Kaposváron született 1929-ben, ahová a mozdonyvezető édesapját áthelyezték, de a neve Komárommal fonódott össze. Miután édesapját visszahelyezték a Duna-parti városba, a család a Vitéztelepen, az Árpád utca 13. szám alatti házban élt, a kis Zoli ott cseperedett fel. Bocsák Miklós, a Kocsis és Czibor könyv szerzője felidézett egy későbbi történetet, amely érzékelteti a labdarúgó erős kötődését Komáromhoz. Czibor azt mondta a szerzőnek: „Akkor szólj majd nekem legközelebb, amikor a vasutas azt mondja, Komárom állomás következik, mert akkor tudom, hogy otthon vagyok.” Vetette bármerre a sors, mindig Komáromban érezte magát otthon. A kényszer-emigráció végeztével is ide tért vissza a kilencvenes években.
Fotó: Fortepan
Kacskaringós pályája az Üllői útról indult: 1948 majálisa előtt épp a komáromi vasútállomáson dolgozott, amikor valaki megkérdezte tőle, nincs-e kedve futballozni a Ferencváros stadionjában, ahol a Fővárosi Labdarúgó-szövetség válogatottja mérkőzött meg Nyugat-Magyarország ifjúsági válogatottjával. A válasz természetesen igen volt. Ezen a meccsen szúrta ki a magyar ifjúsági válogatott szövetségi kapitánya, s innentől kezdve felgyorsultak az események. A kiismerhetetlenül cselező, virtuóz szélsőért bejelentkeztek a nagy fővárosi klubok, de ő egy percig sem titkolta, hogy álmai csapatában, a Ferencvárosban képzeli el a jövőjét. Igazi villámkarrier lett az övé, 19 évesen, élvonalbeli újoncként 1949-ben bemutatkozott a felnőttválogatottban. A Fradinál sikert sikerre halmozott, bajnok lett, rugdosta a gólokat. Hiába akart egy életen át a zöld-fehéreknél futballozni, a sportéletben és a politikában bekövetkezett földindulás ezt megakadályozta. 1950-ben az FTC az Élelmiszeripari Dolgozók Országos Szövetsége fennhatósága alá került, majd Kinizsi néven folytatta. A klub színeit zöld-fehérről piros-fehérre kellett cserélni. A párthatalom szétverte a csapatot, a kulcsjátékosoknak el kellett szerződniük a politikailag támogatott csapatokhoz. Czibor furfangos csellel kibúvót talált: nem akart a rendszer kegyelt klubjában, a Honvédban futballozni, Csepelre igazolt a katonai behívó elől. Két év után nem tudta megúszni a sorozást, és mivel odafent kiadták a „sportszakmai” utasítást, hogy Czibornak – ahogy a válogatottban, klubszinten is – Puskás Ferenc mellett kell futballoznia, nem volt mit tennie. Zsolt Róbert Puskás Öcsi című könyvében említést tesz Farkas Mihály honvédelmi miniszter, élet-halál ura írásos […] parancsáról: „Czibor játszódjék Honvédba!”
