Nem vonzzák Arábia milliárdjai

Szoboszlai Dominik az életben pontosan olyan, amilyennek elképzeltem. Igazi belevaló, vagány, tizen­nyolc éves srác, aki hajszálpontosan el tudja helyezni önmagát a világfutball bonyolult koordináta-rendszerében. Már van mire büszkének lennie — büszke is —, a fals receptorokkal rendelkező megfigyelő akár nagyképűségnek is interpretálhatná jogos önbizalmát, viszont a vasárnapi Salzburg—Linz osztrák bajnoki befejeztével olyasmit tett, amit még egyetlen magyar futballistától sem tapasztaltam: ő hívott fel telefonon, hogy találkozzunk a Red Bull Aréna sajtóközpontjában egy beszélgetésre.

Az ősztől a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát Fotó: Mirkó István

– Zavarta, amikor megtudta, hogy a LASK Linz ellen még a keretbe sem jelölte Marco Rose, az edzője?

– Egyfelől minden meccsen kezdő akarok lenni, tehát csalódott voltam, másfelől viszont itt nem az van, mint Magyarországon, hogy már hétfőn tudod, szombaton kezdeni fogsz. Nem, itt még pénteken is bizonytalanságban élsz, és ez nagyon jó, mert nem kényelmesedhet el az ember. Imádom ezt a gyilkos versenyszellemet.

Az ősztől a Bajnokok Ligájában is megmutathatja magát
Fotó: Mirkó István

– Ez a legfőbb különbség a magyar futball és a salzburgi módi között?

– Ez meg sok minden más. Itt rengeteg a fiatal, az edző nem fél betenni őket a csapatba, sőt… De ez jó, mert a fiatal szót fogad az edzőnek, de ha egy öregnek azt mondod, balra menjen, ő jobbra fog menni. Itt bátran játsszuk a letámadást, mindenki mer kockáztatni, sőt az edzőnk kimondottan erre is szólít fel bennünket, játékosokat.

– Mi úgy láttuk a nézőtérről, hogy ez más sportág, mint amit otthon művelnek.

– Jól látták. A tempó egészen más, ahogy a játékosok képessége is. Itt, a Salzburgban szinte mindenki válogatott. Az izraeli Moanesz Daburt most viszi el a Sevilla, a 18 éves, osztrák U21-es válogatott Hannes Wolfot pedig az RB Leipzig. Átalakul a csapat a következő szezonra, mindenki tiszta lappal indul.

– Ez, hogy válogatott futballisták között játszik hétről hétre, mennyire jött jól a szlovákok és a horvátok ellen a nagyválogatottban, amikor Hamsík, Rakitic vagy az aranylabdás Modric volt az ellenfele?

– Pontosan ezért mertem megcsinálni ellenük is azt, amit egy osztrák bajnokin.

– Például kötényt adni Hamsíknak?

– Igen. Például.

– Ez az önbizalom önnel született tulajdonság?

– Azt hiszem, igen. Ha ezt az interjút otthon adnám, mindenki azt mondaná, hogy nagyképű vagyok, pedig ez nem igaz. Én csak elmondom a véleményemet, bízom a saját tudásomban – ebben még sohasem csalódtam –, bízom önmagamban.

– Ezek szerint nem bánta meg, hogy kijött Ausztriába?

– Dehogy, tökéletes döntés volt. Életem legjobb döntése.

– Ki volt eddig a legjobb edzője?

– Az édesapám otthon, Fehérváron, a Főnix Goldban. Tőle tanultam a legtöbbet, és az különösen sokat számított, hogy tőlem mindig kétszer annyit várt el, mint a többiektől.

– Belegondolt, hogy ha otthon marad az MTK-ban, most esetleg kiesne az NB I-ből?

– Jaj, dehogy, ilyesmi meg sem fordul a fejemben! Itt most más foglalkoztat engem, készülünk a Bajnokok Ligája főtáblájára, ami most lett biztos a Tottenham pontszerzésével. Ott akarom megmutatni magam, az európai futball „nagyszínpadán”.

– És ha sikeresen megmutatta, tovább lépdelhet előre a futball ranglétráján?

– Majd meglátjuk, mi nekem a legjobb, 2021-ig szól a szerződésem.

– Eljutnak önhöz azoknak a komoly csapatoknak az érdeklődései, amelyekről odahaza cikkeznek az újságok?

– Minden eljut hozzám, semmit sem titkol el előlem Esterházy Mátyás, a menedzserem. Mindent megbeszélünk.

– Eddig kik jelentkeztek be önért?

– Bejelentkezni még nem jelentkezett be senki, de érdeklődött a Juventus, a Bayern, az Arsenal, az Ajax…

– Csak ilyen kiscsapatok?

– Igen, utána is kellett néznem, hogy kik is ők.

– Milyen érzés?

– Nagyon jó. Mondhatni: hízelgő. Jólesik. Azért vagyok itt Salzburgban, hogy megmutassam magam a Bajnokok Ligájában, aztán majd lehet beszélgetni a konkrétumokról is.

– Mielőtt kijöttem önhöz, beszéltem Marco Rossi szövetségi kapitánnyal. Csak jót mondott önről, szerinte a középpálya bármelyik posztján meghatározó játékos lehet az elkövetkező tizenöt évben. Tízes, nyolcas, hatos poszton.

– Én azért inkább támadnék, a tízes vagy a nyolcas jobban fekszik nekem.

– Hogyan él itt kint Salzburgban?

– Többnyire egyedül vagyok, bár most kijött a barátnőm látogatóba. Amúgy az édesapám majdnem minden meccsemet megnézi – erről most lemaradt –, anyu rendszerint otthon van, mert vigyáznia kell a két és fél éves húgomra.

– Van autója?

– Persze, egy Audi Q2-es. Szeretek vezetni.

– Gyorsan?

– Igen, de biztonságosan. (Elmosolyodik.) Salzburg szép város, csak kicsit már unalmas. Budapest sokkal nagyobb, izgalmasabb, de rettenetes a közlekedése. A múltkor ott voltam pár napig, egy órába került, mire át tudtam vergődni a városon. Itt, Salzburgban el-eljárunk a környékre, a Mondsee-hoz, bowling, vacsora egy étteremben, ritkábban mozi, összejárunk a csapattársaimmal, így telnek a napjaim. No meg persze az edzések, meccsek.

– Hogyan élte meg, hogy bajnokságot és kupát nyertek a Salzburggal? Hiszen a szezont még a másodosztályban, a fiókcsapatnál, a Lieferingnél kezdte.

– Ez volt a célom, bajnokságot és kupát nyerni a Salzburggal. Sikerült. Klassz volt ez a mai ünneplés a LASK-meccs után, a közönség szeretetét jó élvezni. Most is kint voltak tizenkétezren, pedig már a múlt héten bebiztosítottuk az aranyérmünket.

– Két éve ön is eljutott az U17-es válogatottal az Európa-bajnokságon a legjobb nyolcig. Kikkel játszott akkor egy csapatban?

– Csoboth Kevin, Torvund Alexander, Schön Szabolcs, Szerető Szabolcs, Csonka András…

– Róluk mi a véleménye?

– Ez nem az én dolgom, mindenki a saját útját járja.

– Három év múlva hol képzeli el magát?

– Hú… mondjuk, a spanyol vagy az angol első osztályban, egy dobogós csapatban.

– Ha kapna egy évi tízmillió eurós ajánlatot Arábiából vagy Katarból és egy félmilliósat a Bayerntől, melyiket fogadná el?

(Felkacag.) – Hát persze hogy a Bayernét!