Aligha gondolta a Páneurópai piknik szervezői közül bárki is harminc éve, 1989. augusztus 19-én, hogy egy európai, sőt világtörténelmi eseményhez adja majd a nevét. Pedig ezt tette. Amikor a határ magyar oldalán fekvő Sopronpusztánál gyülekező ünneplők között felbukkantak a hetek-hónapok óta nálunk „nyaraló” keletnémetek, már sejteni lehetett: valami történni fog… Történt. Még el sem kezdődött a tervezett rövid határnyitás, amikor a tömegből kiszakadó németek százai valósággal átzúdultak a hajdani „halálsávon” Ausztria felé. (A szabadságvágta fölemelően megrázó pillanata volt, amikor egy menekülő anya öléből kieső gyermeket a magyar határőr visszaadott a zokogó édesanya kezébe. Az operatőr is könnyezett.) Több volt ez, mint határincidens – sokan innen számolják a közelgő teljes határnyitást, a berlini fal leomlását, a német egyesítést, az új Európát… A nép erejét.
Kabaré is volt ezen a napon – igaz, két évvel később és egy határral odább. 1991. augusztus 19-én az agonizáló Szovjetunió néhány töttyedt agyú tábornoka és agg politikusa puccsot kísérelt meg Mihail Gorbacsov elnök ellen; nyaralójában házi őrizetbe vették, és megpróbálták lemondatni. Közben a magát alelnöknek kinevező Gennagyij Janajev rendkívüli állapotot hirdetett ki, mondván, nemzeti katasztrófától mentik meg az országot. Alig három napig tartott a bohózat, a végén az ötletgazdák megpróbáltak kereket oldani, de az sem sikerült nekik. Évekkel később Janajev úgy nyilatkozott, bukásuknak „csak” egyetlen oka volt: nem érezték a nép erejét.
Hozadékai is voltak a kabarénak: előbb az SZKP, majd a Szovjetunió is megszűnt. Színház az egész világ.
