Bár nemzeti gyásznap a mai – 1956-ban ezen a napon kezdődött meg a forradalom eltiprása –, azért akadt nekünk szép emlékű november negyedikénk is. 1945-ben ekkor tartották azt a nemzetgyűlési választást, amelyen a Független Kisgazdapárt – 93 százalékos részvétel mellett! – elsöprő sikert aratott; a szavazatok több mint felét (57,03 százalék) megszerezve győzött. Jóllehet a háborúban alaposan kivérzett a nemzet, e markáns „szándéknyilatkozattal” esély ígérkezett, hogy talpra álljon az ország.
Másképpen történt.
Noha egymaga is kormányt alakíthatott volna a győztes kisgazdapárt, a megszálló szovjetek nyomatékos „ajánlására” négypárti koalíciókötésre kényszerült. A kommunistákat, a szocdemeket és a parasztpártot is be kellett venniük a kormányba – hamar kiderült, hogy mi volt ezzel a cél. Az alig tizenhét százalékos kommunista párt kulcstárcákat kaparinthatott meg az osztozkodás során, mások mellett a nehezen ellenőrizhető Belügyminisztériumot; Rákosiék ki is használták ezt szemérmetlenül. Gyorsan kiépítették a belügy államvédelmi szervezetét (ÁVO), majd annak gátlástalan bevetésével nekifogtak a rivális pártok fölszalámizásának – természetesen bevett sztálini mintára, zsarolásokkal, megfélemlítésekkel, letartóztatásokkal. Az alig két évvel később kierőszakolt, teljesen indokolatlan előre hozott választás, az 1947-ben megrendezett „kékcédulás” gyalázat már csak hab volt a tortán. Nyomában szinte akadálytalanul megkezdődhetett a többpártrendszer fölszámolása, hogy nálunk is világra jöhessen a kommunizmus ijesztő gnómja, a népi demokrácia.
Az örömszülők utódjai ma is köztünk vannak.
Borítókép: Fortepan
