idezojelek

Újabb Geréb

Nem Déri Tiborról mintázzák majd a munka szobrát.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
2022. 10. 21. 5:59

Túl sok hírértéke nincs, hogy Déri Tibor, Újpest polgármestere otthagyja a Momentumot, és átül a DK budapesti frakciójába. (Ahogyan korábban két MSZP-s Geréb: az óbudai Kiss László és a XVIII. kerületi Szaniszló Ferenc – csábereje lehet Láriferinek.) Volt pártja közleményben ítélte el a három év után távozó kerületvezetőt: „A Momentum politikusai mindig is transzparensen, a fényben politizálnak, Déri Tibor azonban sajnos az árnyékot választotta.”

Az árnyék stimmel. De hogy a nolimpikonok a fény? Eldobom a fogsoromat…

Nem Déri Tiborról mintázzák majd a munka szobrát. Hacsak azt nem nevezzük munkának, hogy a megválasztása után már a legelső közgyűlésen ötven embert kirúgott, az első hetekben kétmilliárd forintnak az ülepére vert. Első költségvetése érdekesre sikerült: kilencmilliárdos hiányt tervezett. (2019-ben nagyjából ekkora többlettel vette át a kerületet a Fidesz–KDNP-től.) Belevágott a nagy garral beharangozott átlátható működés programba is, ám kiderült: az erre elkülönített pénzzel sem tud elszámolni. 

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nagyot szólt az is, amikor Déri ember nemes egyszerűséggel elvette a helyi rendvédelmi dolgozók év végi jutalmát, akárcsak a fiatal házasok lakástámogatását – húszéves, pártokon és választásokon átívelő hagyományt dobott a kukába. Egy időben beszédtechnika-órákra is járt. A havi 550 ezres számlát Újpest közönsége állta, bár erről nem volt szó annak idején a választási kampányban. Sokak szerint ennyi pénzért beszélni tudó polgármestert is szerezhettek volna. Igaz, „teljesített” is. Leaszfaltoztatta a 250 méter hosszú Templom utcának azt a 12 méteres szakaszát, ahol a DK-s Varju László képviselői irodája áll. Ez mára már közös út.

Borítókép: Déri Tibor (Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd)

 

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Ágoston Balázs avatarja
Ágoston Balázs

Uniformizált, szervetlen épületek árasztották el a világot

Borbély Zsolt Attila avatarja
Borbély Zsolt Attila

Biztató összefogás Erdélyben

Huth Gergely avatarja
Huth Gergely

Embert ügyvédjéről, Magyar Pétert Bárándy Péterről...

Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Szoboszlai Dominik: újra itt a farsang!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.