Hatvanöt éve, 1958. június 16-án végezték ki Nagy Imre miniszterelnököt és mártírtársait. Pedig nem ezt ígérte Kádár János, amikor 1956 novemberében szovjet tankok fedezetében visszasunnyogott Magyarországra.
„Nem vezet köztünk senkit a bosszúállás szelleme, s ezt nem tűrjük meg semmiféle helyi szervnél, beosztottnál sem – jelentette ki a humanistát alakító áruló. – Ismételten félreérthetetlenül kijelentem azt is: kormányunk november 4-i felhívásában tett ünnepélyes ígéretet, mely szerint egyetlen dolgozónak sem lehet bántódása amiatt, mert október 23-án kezdődött tömegmegmozdulásokban részt vett, betartjuk és mindenkivel betartatjuk.”
És nem nyílt meg alatta a föld. A megszeppent Kádár akkor, november első napjaiban nem akarta tovább feszíteni a húrt, éppen elég volt neki az általános közutálat, amely körülvette a törvénytelen „moszkvai magyar kormányt”. Ám nem sokáig tartott az engedékenység, a hirtelenjében tett ígéretet gyorsan elfelejtették a megizmosodó megtorlók. Két évvel később Nagy Imréék is sorra kerültek. A beígért amnesztiából nem lett semmi, csak amikor már megtelt a 301-es parcella.
Nem találják ki, hogy ki felügyelte Nagy Imre és mártírtársainak koncepciós perét. De bizony, hogy Apró Antal, a szürke eminenciás! Árnyék Klárika nagypapája. 1958. június 17-én ő jelentette be az Országgyűlésben az előző napi kivégzéseket, „a nép jogos elégtételét, az ellenforradalom méltó megbosszulását”. Tóni bácsi harminc ezüstje egy zsidóktól elzabrált pazar budai ingatlan lett. Igen, az a szemlőhegyi villa, amely ma a harsány demokratapáros, Gyurcsány Ferenc és Dobrev Klára rezidenciája.
Megértem, ha az olvasónak ökölbe szorul a keze.