Miközben Maglód jövőjén szorgoskodik a kisváros civil szervezete, a Fema (Fejlődő Maglódért Egyesület), a nemzet régmúltjának kutatása sem idegen a lelkes társaságtól. Minap egy két évszázados irodalomtörténeti érdekesség – az eredeti Bánk bán-kézirat – nyomába eredtek.

1814-ben kezdődik a történet, akkor, amikor Katona József kecskeméti jegyző az Erdélyi Múzeum folyóirat pályázatára elküldi a Bánk bánt. A döntnököknek nem tetszik az alkotás, az eredményhirdetésnél meg sem említik. Bár könyvalakban megjelenhetett, színpadra csak 1833-ban került; három évvel a szerző halála után mutatták be Kassán.

A mű kéziratára is kalandos sors várt. Állítólag a negyvennyolcas forradalom hevében kallódott el. Szinte már lemondott róla az irodalomtörténet, amikor – a múlt század elején – váratlanul előkerült. A nagy történeteket az élet írja. A drámaíró öccsének Maglódon élő dédunokája, akit szintén Katona Józsefnek hívtak, Kecskeméten járt gimnáziumba, ahol a tanulás mellett némi zsebpénzért egy módos gazda fiát korrepetálta. Ez a legényke mutatta meg neki azt a padlásról előbányászott „valami tragédiafélét”, amelyet „egy másik Katona József” írt. Több se kellett az ifjú mentornak, elkérte a kopott füzetet, s elvitte Maglód művelt földbirtokosához, Wodiáner Jánoshoz, aki, ráérezve a kincsre, meg sem állt a Magyar Tudományos Akadémiáig, ahol hamarosan hitelesítették a padlásra száműzött Bánk bánt.

Az öccs-dédunoka Katona József Maglódon élt, vasutasként dolgozott a „nagyállomáson”, sőt ott is lakott. Nem véletlen, hogy a lelkes Fema-csapat itt, a nemrég felújított patinás állomáson avat hamarosan emléktáblát a két Katonának.