idezojelek

Putyin kórlapja

Már megint a „halálos beteg” orosz elnökről cikkezik a nyugati sajtó.

Pilhál György avatarja
Pilhál György
Cikk kép: undefined
Fotó: Alekszandr Zemljanyicsenko

Már megint a „halálos beteg” orosz elnökről cikkezik a nyugati sajtó. „Megmozdult Putyin lába a Tucker Carlson-interjú alatt” – adta hírül pénteki számában öles címmel a Newsweek. Mint írják, az orosz elnöknek „furcsán mozgott a lába”. Egy ízben a kezét használta arra, hogy a lábát a helyére tegye… Szezonjuk van a Putyinnal kapcsolatos gyászhíreknek. Viszont nincs különösebb hírértékük. A háború két évvel ezelőtti kirobbanása óta alig akadt hónap, hogy ne történt volna valami végzetes vagy annak közelségére utaló esemény az orosz vezérrel. Kedvelt fordulat, hogy Putyin valójában már jó ideje eltávozott, s akit mi orosz elnöknek hiszünk, csupán az ő jól sikerült hasonmása.

Át vagyunk ejtve, sugallja a nyugati sajtó, rajtunk röhög a Kreml.

Bár Moszkva már több alkalommal kijelentette, hogy vezetője jó egészségnek örvend, virtuális sírásóit ez csöppet sem zavarja, rendszeresen eltemetik, de legalábbis föladják rá az utolsó kenetet. (A rémhírverseny élén a fantáziadús angol sajtó áll – érdekes módon a gyengélkedő III. Károly még sosem került a célkeresztjükbe…) Vlagyimir Putyinnak megmozdult a lába. Ami ugye annyit tesz, hogy az utolsókat rúgja. Világos. (Sőt, a szája is mozgott, amikor beszélt.) Gondolom, ha nem mozdult volna meg Putyin lába a kétórás interjú során, akkor meg azon kapta volna föl a fejét a Newsweek-konzílium. De mi van, ha ez a haldokló Putyin valójában az emlegetett alteregó? Már ő is haldoklik? Vagy inkább a vágyvezérelt újságírás agonizál?
(Most itt a klaviatúra előtt nekem is megmozdult a lábam. Mennyi időm lehet még?)

Vélemény hírlevélJobban mondva- heti vélemény hírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz füzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

 

Borítókép: Vlagyimir Putyin hivatalban lévő orosz államfő választási kampányaktivistákhoz beszél Moszkvában 2024. január 31-én (Fotó: MTI/EPA/AP pool/Alekszandr Zemljanyicsenko)

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right
Novák Miklós avatarja
Novák Miklós

Megint csak a szív diadala

Szőcs László avatarja
Szőcs László

Atomfenyegetőzés férfihiúságból

Sitkei Levente avatarja
Sitkei Levente
idezojelek

Térkép e táj

Bayer Zsolt avatarja
Bayer Zsolt

Macron úr, harcoljon ön Ukrajnában!

A szerző további cikkei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.