Április elsején – igazodva a néphagyományhoz – nevetgélni illik. Nevetgélni egyébként is jó. Kutatók már régen megállapították, a nevetés üdítően hat az emberi szervezetre. Bár az orvos nem írja föl receptre, köztudott, hogy a humorra fogékony ember ellenállóbb a betegségekkel szemben. Emellett a nevetés fogyaszt, vigasztal, oldja a félelmet, élesíti az elmét, növeli a tüdőtérfogatot. Nem véletlen, hogy a görögök és a kínaiak már évszázadokkal ezelőtt gyógyító komédiásokat alkalmaztak. A középkor udvari bolondjait meg bátran nevezhetjük a pszichiát­ria előfutárainak. Nevetéskutatóktól tudjuk, minél harsányabban hahotázunk, annál jobbat teszünk a tüdőnkkel, hiszen a hangszalagok fokozott használata strapabíróvá gyúrja a szervezetet. (Edzetlen ember nevetéskor koordinálatlan hadonászásba kezd, nyeszlettebbje összecsuklik.)

Adott hát a feladat: igyekezzünk minél többet nevetni. Csakhogy ez nem olyan egyszerű. Mert nem úgy van az ám, hogy az ember minden átmenet nélkül fölnyerít, ha eszébe jut a természetgyógyász javallata. Kacagni egyébként is spontán a leghatásosabb, a kierőszakolt nevetés könnyen visszaüthet. (Amikor a Buckhingham-palota előtt álló medvekucsmás királyi testőrt idétlen turisták cukkolják, hátha elneveti magát, én mindig azt remélem, szegény fölheccelt katona egyszer csak megunja, és jól képen törli a kancsalító, nyelvét öltögető provokátort. No, azon nagyot tudnék nevetni.) A profi nevettetők legtöbbje arról ismerszik meg, hogy egyvégtében komoly, tudálékos ábrázatot vág (Stan és Pan, Chaplin, Gyurcsány Ferenc…), miközben mi, hólyagizomzatunkkal dacolva, dőlünk a röhögéstől.