Az 1848–49-es szabadságharc bukása után az ifjú Ferenc József abszolutista módszerekkel akarta Magyarországot beolvasztani a Habsburg Birodalomba, hatályon kívül helyezte az alkotmányt, a hadseregre, a hivatalnokokra és a titkosrendőrségre támaszkodva kormányzott. A túlméretezett bürokrácia azonban súlyos kiadásokkal járt, ráadásul katonai vereségek is aláásták a birodalom helyzetét, ami ráébresztette az uralkodót, változtatnia kell. Az 1860-ban kiadott októberi diplomával, majd az 1861-es februári pátenssel jelezte, lazítana a gyeplőn, ám a magyar politikai elit feliratban utasította el a császári közeledést: nem engednek a negyvennyolcból. 1865. április 16-án, húsvétvasárnapon – 160 éve – a Pesti Napló címlapján jelent meg Deák Ferenc cikke, amely a Botschafter egy korábbi írására válaszolt. A bécsi újság azzal vádolta a magyarságot, hogy lételeme a szakadárság, történelmén egy „elkülönző vágy vonul végig”. A haza bölcsének válasza:
Magyarország mindig ellenállt és ellen is fog állni a beolvasztási kísérleteknek, ám ez nem azonos a végső elszakadásra való törekvésekkel. Készek leszünk mindenkor törvényszabta úton saját törvényeinket a birodalom szilárd fennállhatásának biztosságával összhangzásba hozni.
Heves viták követték a „húsvéti cikket”. A száműzetésben élő Kossuth Lajos egyenesen Magyarország széthullását jövendölte a kiegyezés miatt. Vitájuk egy kései István–Koppány-vita: élve maradni vagy hősként elbukni?
Akkortájt a politikusok még nem a hazából, hanem a hazának éltek. Nem tudunk olyanról, hogy ellenzéki politikus a Burgban kilincselt volna Magyarország elítéléséért, egy akkori „hetedik cikkely” alkalmazásért.
