Még a késői Kádár-korban is komoly bátorság kellett kimondani egy ilyen mondatot: „A magyarság történelmének egyik súlyos válságába sodródott. Népmozgalmi erejében megroppant, önhitében és tartásában megrendült, kohéziójának kapcsai tragikusan meglazultak, önismerete megdöbbentően hiányos.” Márpedig – történelmi tény – kimondták. Sőt bővített formában közzé is tették ezt Lezsák Sándor lakiteleki vendégei 1987. szeptember 27-én este: a hatalmas kerti sátor 180 főnyi közönsége e nyilatkozattal zárta A magyarság esélyei című korszakos találkozót.
Sokan úgy számolják, innen, Lezsák Sándor tanító, költő kertjéből indult el a rendszerváltás.
A főszereplők – a „hetek” –, vagyis a lakiteleki alapítók külön bekezdést érdemelnek: Lezsák mellett Bíró Zoltán, Csoóri Sándor, Csurka István, Fekete Gyula, Für Lajos, Kiss Gy. Csaba. Hogy a hatalom nem lépett fel az esemény ellen, annak egyetlen oka volt: a meghívottak között szerepelt Pozsgay Imre, az MSZMP KB tagja is.
Sőt nemcsak részt vett, beszédet is mondott. Nem is akármilyet!
Nem a szocializmus megreformálásáról értekezett – a rendszer teljes megváltoztatását jelölte meg célként. Le a kalappal! (El lehet képzelni, mit kapott utóbb Kádártól, Aczél Györgytől… Fütyült rájuk. )
A lakiteleki találkozóról a hivatalos média nem tudósíthatott, a nyilvánosság csak másfél hónappal később értesülhetett a Lezsák-sátorban történtekről. Kellő büszkeséggel írom: a Magyar Nemzet 1987. november 14-i száma közölte azt az oldalas Pozsgay-interjút, amelynek „mellékleteként” a lakiteleki nyilatkozat teljes szövegét is megismerhette a nagyvilág. (Mi is megkaptuk a magunkét.)
