Korunk legnagyobb válságát éljük

A munkáira mindenki figyel, akit érdekelnek a régmúlt korok eseményei és az, hogy mi vár az emberiségre. Az izraeli történész, tudósceleb meghökkentő gondolataival, extravagáns megközelítéseivel olvasók millióira hat. A világ legismertebb, legfelkapottabb történésze, Yuval Noah Harari fél évtizede robbant be a köztudatba.

Harari szerint kiforratlan technológiákat alkalmazunk, mert a semmittevés kockázata nagyobb Fotó: Bach Máté

Az elképesztő ütemben fejlődő tudománynak köszönhetően nyakunkon a géntechnológia, a biotechnológia, a mindenféle technológia, mindenütt jelen van az informatika. – Az emberek számára nagyobb veszélyt jelent a technológia emberi agy feletti inváziója, mint egy hazájukat leigázó külföldi katonai erő – figyelmeztetett Harari a tavalyi Világgazdasági Fórumon. – A technológia hamarosan képessé teszi a vállalatokat és a kormányokat, hogy embereket hekkeljenek meg. Ha elegendő adatuk van rólam és elegendő számítógépes teljesítmény, továbbá biológiai ismeret van birtokukban, akkor meghekkelhetik a testemet, az agyamat, az életemet – mondta.

Elérhetünk egy olyan pontot, ahol mások jobban ismernek bennünket, mint mi magunkat. Képzeljük el, mi történne, ha a „feltört” személy egy ország vezetője, tábornoka lenne! Az üzenet egyértelmű: a technológia számos módon szétbomlaszthatja a társadalmat. Például gazdag elitekre és kizsákmányolt „adatkolóniákra” oszthatja a világot, digitális diktatúrák kialakulásához vezethet.

A siker titka

A mögöttünk hagyott században majdnem kétszeresére, negyvenről hetven évre nőtt a várható élettartam. Ha a XXI. században is sikerül a duplázás, száznegyven évre tolnánk ki a születéskor várható élethosszt, ami átszabná az emberi társadalmat. Megváltozna a család struktúrája, a házasság és a szülő-gyerek kapcsolat, az idősek ellátása. Ma az emberek elvileg egész életükre kötnek házasságot, és az élet legnagyobb részt a gyerekek nemzése és felnevelése körül forog. Ha az ember negyvenévesen házasodik, még mindig lesz száz éve.

Reális elvárás, hogy a házasság kitartson száz évig? Harari szerint valószínűbb, hogy a sorozatos házasodás jelenlegi trendje felerősödne. Nehéz megmondani, hogy miként változnak majd a szülő-gyermek kapcsolatok! Az pedig egyértelmű, hogy amit huszon-harmincévesen megtanultunk, nem művelhetjük százévesen. A halhatatlanság felé vezető út továbbgondolásra érdemes következményekkel jár – tipikus Harari-gondolatmenet. Harmadik ismert munkája a 2018-ban publikált 21 lecke a 21. századra, amelyben arra keresi a választ, hogy mi történik ma a világban és mi ezeknek az eseményeknek a mélyebb értelme. (Mindhárom kötete magyarul is megjelent.)

Mi lehet a siker titka? A közérthetőség, az egyszerű megfogalmazás, hogy partnernek tekinti az olvasót. A leegyszerűsítés szándékolt, célja, hogy minél szélesebb olvasóközönség számára válhasson befogadhatóvá a könyv. Bombasztikus példái is ezt szolgálják, eladhatósága pedig ismeretterjesztő küldetésével is összefügg. Gondolatait nem burkolja szakszavak tengerébe, nem a körülményes megfogalmazással akar okosabbnak tűnni másoknál.

A nagyközönséghez szól, miközben érezteti, hogy a mélység sincs ellenére. Fejest ugrik a problémákba. Amikor arról beszél, hogy milyen feladatok állnak az emberiség előtt, az előbb említett korlátozott halhatatlanság mellett a boldogságkeresést említi fontos feladatként. Ha az éhezés, a járványok és a háborúk eltűnőben vannak, ha soha nem látott békében és boldogságban élünk, ha a várható élettartam meredeken emelkedik, attól csak boldogok lesznek az emberek, nem? – kérdi. Nem úgy tűnik.

Az utóbbi évtizedek példátlan eredményei ellenére korántsem biztos, hogy a mai emberek jelentősen elégedettebbek őseiknél. Harari baljós jelnek tartja, hogy a nagyobb bőség, biztonság és kényelem ellenére a fejlett világban az öngyilkossági ráta magasabb, mint a hagyományos társadalmakban. Peruban, a Fülöp-szigeteken és Albániában évente átlagosan százezer emberből egy lesz öngyilkos, Svájcban, Japánban és Új-Zélandon huszonöt. Dél-Koreában 1985-ben százezer emberből átlagosan kilencen, napjainkban harmincan végeznek magukkal. Mégis mi a magyarázat arra, hogy az egykori dél-koreai diktatúrában kevesebben végeztek magukkal, mint a világ egyik vezető gazdasági hatalmában? A pénz nem boldogít? Valami más is kell?

Új világ köszönt ránk

A nyughatatlan történész mindenütt jelen van. A Financial Timesban tavaly tavasszal írott cikkében arról értekezett, hogy az emberiség globális válsággal néz szembe. Generációnk talán legnagyobb válságával. A járvány megfékezése érdekében hozott döntések valószínűleg évekre meghatározzák világunkat. Nemcsak az egészségügyi rendszerünket, hanem a gazdaságunkat, a politikánkat és a kultúránkat is alakítani fogják. Az alternatívák közötti választás során nemcsak azt kell megkérdeznünk magunktól, hogy miként lehet legyőzni a közvetlen veszélyt, hanem azt is, hogy milyen világban fogunk élni, ha elmúlik a vihar. Igen, elmúlik a vihar, az emberiség túlél, a legtöbben még életben leszünk – de egy másik világot fogunk lakni.

A vészhelyzetek természete, hogy órákon belül meghozzuk azokat a döntéseket, amelyeken normális időkben éveken át molyolnánk. Kiforratlan technológiákat alkalmazunk, mert a semmittevés kockázata nagyobb. Egész országok szolgálnak kísérleti nyúlként nagyszabású társadalmi kísérletekben. Például mi történik, ha mindenki otthon dolgozik és csak távolról kommunikál? Mi történik, ha a közoktatási intézmények és az egyetemek online képzésre térnek át? Normális időkben a kormányok soha nem egyeznének bele ilyen kísérletbe, de ezek nem normális idők. Azt mondja, ebben a válságos időszakban két különösen fontos választás előtt állunk. Az egyik a totalitárius megfigyelés vagy a fokozott állampolgári szerepvállalás. A másik a nacionalista elszigeteltség és a globális szolidaritás között van.

A lapunknak tavaly tavasszal nyilatkozó sztártörténész a koronavírus-járvánnyal kapcsolatban azt mondta: világunk kétségkívül megváltozik, de ez nem determinisztikus, vagyis van választási lehetőségünk. Szabadságunkban áll, hogy megválasszuk, milyen irányba indulunk el. Az egyes országok dönthetnek úgy, hogy nemzeti elszigeteltségben maradnak, mindegyikük csak önmagával törődik, nem működik együtt másokkal, nem oszt meg információkat, harcol a szűkös egészségügyi felszerelésekért. Ez megnehezíti a járvány leküzdését, továbbá egy széthulló, ellenséges világot eredményez, amint vége a járványnak. A másik út az együttműködés a szolidaritás szellemében. Ez felgyorsítja a Covid–19 elleni harcot és egy békés világhoz vezet.

A koronavírus az Európai Unió nagy tesztje. Ha a tagállamok nem segítenek egymásnak, csak acsarkodnak és saját magukkal törődnek, az lerombolhatja az uniót. Ám ha megosztják az erőforrásokat és az információkat, és ehhez közös gazdaságpolitikát rendelnek, akkor az EU megerősödve jöhet ki a járványból. A pandémia tehát ­óriási kihívást jelent, ami nemcsak válságot eredményez, hanem a lehetőséget is felvillantja. Ha megfelelően kezeljük a válságot, egy jobb világ jöhet létre. Egy szolidárisabb, gazdaságilag erősebb, bizalommal telibb környezet. Egy új év kezdetekor ilyen világot érdemes kívánni.

Az 1976-ban az izraeli Kiryat Ata városban született Yuval Noah Harari 2002-ben az Oxfordi Egyetemen szerzett doktori címet, jelenleg a jeruzsálemi Héber Egyetem történelem tanszékének oktatója. Rendszeresen publikál többek között a The New Yorkerben, a The Guardianben, a Time-ban, a The Financial Timesban és a The Washington Postban. A Homo Deus – A holnap rövid története című munkájáért a frankfurti könyvvásáron A legintellektuálisabb és legmeghatározóbb tudományos munka díját nyerte el. Harari meleg, 2002-ben ismerkedett meg férjével, Itzik Yahavval, aki személyes menedzsere is. Polgári ceremónián házasodtak össze Kanadában. Az extravagáns történész egyébként naponta két órát meditál, és minden évben elmegy egy-két hónapos csendes meditációra. A vegán sztártudós a nagyüzemi állattartást az emberiség egyik legnagyobb bűnének tartja; alig várja, hogy sejtekből olcsón és akkora tömegben lehessen húst előállítani, hogy az kiváltsa az állattartást.