Kun László házassága boldogtalan volt
Házassága sem bizonyult sikeresnek: felesége Izabella, I. Károly szicíliai uralkodó leánya volt. László 14, Izabella pedig mindössze 12 éves volt, amikor 1276-ban összeházasodtak. A frigyből nem született gyermek, ami tovább növelte elégedetlenségüket és boldogtalanságukat.

Kun László ezért is fordult gyakran a kunokhoz, ahol vigaszt keresett, később pedig kun nemzeti viseletben járt.
Kun Lászlót kiátkozta a pápa
1279-ben pápai legátus érkezett Magyarországra a feszült helyzet rendezésére, ám Fülöp fermói püspök megjelenése csak még tovább súlyosbította a konfliktusokat. Valószínű, hogy valamelyik főúr sürgette a pápai közbelépést, hiszen a kunok alkották a király személyes haderejét – őket nyögéreknek nevezték –, ami szemben állt a bárók katonai erejével. Az esztergomi érsek végül kiátkozta Lászlót, mivel a király nem volt hajlandó felhagyni azzal, hogy idejének nagy részét a kunok között töltse.
Lehetséges, hogy Kun László megölése Borsa Kopasz nevű főúr parancsára történt és ő bérelte fel a kun bérgyilkosokat 1290-ben.
Édua tiszta szívvel, igaz szerelemmel szerette a királyt, halála után egész életében őt siratta.

Szerelmük története megihlette Szentmihályi Szabó Péter írót is, Édua s Kun László című történelmi regénye szól e halhatatlan szerelemről.
Legeza Ilona írta a kötetről: Az országos gondok és saját tehetetlensége elől az alkohol mámorába és a szerelembe menekül. Mélyen emberi érzelmek kötik egy kun törzsfőnöknek, Csöri úrnak lányához, a gyönyörű Éduához, aki hites társa helyett társa lesz a nehéz időkben, tragikusan megpecsételve ezzel önnön sorsát: Kun Lászlót szeretőjével együtt, ágyban mészárolják le a békével elégedetlen, harcra és zsákmányra éhes kunjai.
A bécsi Képes Krónika Kun László uralkodásáról
(idézi Ludwig Emil, Forrás, 1985)
„László király felesége apuliai Károly király leánya volt. Ő azonban megvetette a házastársi nyoszolyát és kunleányokkal hált: Édua, Köpcsecs és Mandula volt a nevük; volt sok más ágyasa is. Szerelmüktől szíve méltán megromlott, bárói és országának nemesei meggyűlölték. . . . Ezenfelül eljött ellenére a fermoi Fülöp apostoli legátus, mivelhogy kunmódra és nem katolikus szokás szerint élt. . . a királyt kiközösítéssel fenyegette, ha nem gyűlöli a pogányokat, nem követi a keresztény szokásokat és nem él házastársi nyoszolyában. De mit sem érvén el a királynál, hazatért. Ezután rövidesen az Úr 1290-ik esztendejében, hétfői napon, nem sokkal Szűz Szent Margit vértanú ünnepe előtt, a körösszegi vár közelében maguk a kunok — akikhez pedig annyira húzott Kivált Árboc, Törtei és Kemence, meg atyafiságuk és cinkosaik . . . a királyt nyomorúságosan megölték.”
Kun László királyunk:




















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!