A protestáns reformáció vége és az új vallási kultúra
Alex Ryrie, a Durhami Egyetem professzora szerint a XVIII. századra a protestantizmus túllépett eredeti céljain. Az evangéliumi ébredések, az egyéni hit hangsúlyozása és az új bibliaértelmezések már nem a klasszikus reformáció logikáját követték. A látszólagos kudarc inkább új prioritások felismerését jelezte.
A reformáció végének keresése már a XVII. században elkezdődött. Veit Ludwig von Seckendorf 1688-as munkája kanonizálta a fogalmat, míg John Knox már az 1560-as években kész történeti egységként beszélt róla. A vesztfáliai békét 1648-ban sokan tartják végpontnak, de a vallási dinamika sok helyen már korábban megtorpant.
Egy radikálisabb határvonal
Bridget Heal, a St. Andrews-i Egyetem professzora szerint akár 1525 is tekinthető fordulópontnak. A német parasztháború brutális erőszaka véget vetett annak a nyitott vallási kísérletezésnek, amely Luther fellépése után még lehetségesnek tűnt. Ekkor szilárdult meg Európa felekezeti megosztottsága.
2017-ben a reformáció kezdetének jubileuma látványos ünneplést kapott, de hasonló konszenzusos dátum a lezárásra soha nem született. Luther 1546-ban csalódottan halt meg, ám a protestáns reformáció mégis fennmaradt. Augsburg, a Konkordia formulája vagy a vesztfáliai béke mind kínálnak lehetséges lezárást, de egyik sem végleges, abban az értelemben, hogy nem tekinti befejezettnek azt a lelki és erkölcsi törekvést, amely a reformáció lényegét adta. A protestáns reformáció vége így inkább történészi konstrukció, mint valódi történeti esemény.
További történelmi témájú cikkeket a Múlt-kor történelmi magazin weboldalán olvashatnak.
Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!