Ahogy várható volt, hamar kiderült, hogy hiába vallanak azonos elveket, harcolnak azonos célokért, azért keresztül-kasul rühellik egymást az elvtársak, természetesen csak az ország érdeke végett. Úgy is mondhatnánk: a hivatásos toleránsok nem bírják elviselni, ha valaki olyan, mint ők. A Juhász Péter alapító és társelnök által meglebegtetett távozás eme írás születésének pillanatában még csak nagy valószínűséggel bíró opció, de a lelépésének olyan feltételeket szabott, amelyek szinte már a tárgyalások kezdete előtt megvalósultak. Márpedig ha az alku eredményes lesz, az Juhász számára maga az összeomlás. Mert nemcsak az a kérdés, hogy kivel fog, illetve kivel nem fog össze az emberfia, hanem az is, hogy ki fogja össze az összefogást.
Juhász ebben a témában mindvégig következetes volt, ezért is lehetett már tavasszal jó eséllyel megjósolni, hogy csak az előkészületekben lesz rá szükség, az előadásban aligha osztanak rá szerepet. A következetességre nincs kereslet a baloldalon, abban a politikai „kultúrában” csak zavaróan hat. Juhász tehát minden valószínűség szerint kiszáll – hacsak nem valami Pityinger-szerűséget neveznek miniszterelnök-jelöltként, de akkor meg Mesterházyék lépnének le –, már csak az a kérdés, hogy a Millát viszi-e magával, vagy a szervezet marad, Bajnai hadait erősítendő. Ha elhúznak, olyan erő távozik, amely az összefogás bölcsőjét ringatta, amelyik először hitte el magáról 2010 után, hogy a kétharmad masszív tömbjét képes lehet megingatni, mi több, még legyőzni is. Illúzió volt, önáltatás? Bizonyosra vehetjük, a Millának nem lesz része a vágyott dicsőségben. Ha a Milla eltűnik, Bajnai mögött nem marad más, mint az LMP-t eláruló néhány politikai vigéc, a Szolidaritás elnevezést bitorló tahó gyülekezet és pár identitásválságtól szenvedő posztemeszpés. Még vert seregnek is hitvány. Ám Bajnai mögül nem csak a jövő időben és feltételezhetően tűnik el a sereg. Ez már csak a dezertáló tisztikar. A talpasok hada, vagyis a szavazók sokasága már jó ideje elszivárgott a táborból. Tavasszal még a legerősebb szervezetként düllesztették a mellüket, és nagy kegyesen leereszkedtek az MSZP-hez. Mesterházynak Bajnai táskahordozója szerepét szánták, a DK-ra ügyet se vetettek. Ma erősen ágaskodniuk kell, hogy látszódjék belőlük valami.
Bajnai most roppant büszke magára, mert önként visszalépett a miniszterelnök-jelölti cím jelöltjei közül. Hívei kisded csapatából néhányan felvetették, minő szép gesztus lenne, ha Mesterházy is megtenné ugyanezt. Valóban szép gesztus lenne, csak éppen abszolút értelmetlen. Nem csak azért, mert Gyurcsány ölébe hullana a jelöltség. (Bár Gyurcsány még szeretné a főszerepet is eljátszani, és az egész darabot is megrendezni a lista harmadik helyéről.) Bajnai sem nagyvonalúságból lépett vissza, hanem a számokból kiolvasható rideg tény kényszerítette rá, népszerűsége (ha volt neki olyan valaha is), elfogadottsága leamortizálódott. Mesterházynak továbbra is van pártja, csapata, támogatottsága. Ezek a készségek szükségeltetnek, hogy valaki vállalja a miniszterelnök-jelöltséget. Tehát aki ilyenekkel rendelkezik, annak nem visszalépnie kell, hanem felkészülnie.
Mesterházy javára írják, hogy a nagy vereség után is képes volt egyben tartani a pártját. Ugyanakkor a tegnap létrehozott baloldali választási szövetség gyakorlatilag azokból áll, akik az elmúlt három-négy évben elkóboroltak a párttól. Nem beszélve arról, hogy a dialektika sajátos törvényei szerint olyanok is belekerültek, akiknek nemhogy a szocialista párthoz, de saját állítólagos identitásukhoz sincs sok közük, mert sem párttal, sem választói támogatottsággal nem rendelkeznek. Viszont pártjuk létezéséről bírósági bejegyzés van. Lásd Fodor Gábor és a Juhász Péter helyébe odapöttyintett Szabó Tímea párthátterét.
A baloldali összefogás valójában nem más, mint a 2010-es MSZP újbóli összeterelése. Néhány eltévedt bárányt is befogva a nyájba.
