Elnapolt konszolidáció

Időnként kifizetődő visszatérni az elnapolt ötletekhez – ilyen a figyelmen alapuló kormányzás gondolata is.

Akiknek hosszú a politikai emlékezetük, még fel tudják idézni Orbán Viktornak azt a beszédét, amelyben így fogalmazott: „gyors és határozott döntések is kellenek, de ma már nem az erő a legfontosabb. Mostantól a kormányzás kulcsa a figyelem.” Bármilyen meglepő is, ezek a szavak mindössze egy hónapja hangzottak el, mégis mintha valahonnan a távoli múltból szólnának hozzánk, ha emlékszünk még rájuk egyáltalán. Bizonyára azért van ez így, mert politikai szempontból nagyon sűrű volt az elmúlt hónap, és alapvetően az erőről – megengedőbb olvasatban: a gyors és határozott döntésekről – szólt, a menekültügyi plakátkampánytól a déli határzár építésének elrendeléséig, sőt a Dublin III. uniós rendelet egyoldalú felfüggesztésének gondolatáig, utóbbi esetében végül a figyelem kerekedhetett felül, mivel ettől visszakozott a kormány. Úgy tűnik tehát, alighogy meghirdette, a miniszterelnök rögtön el is napolta a sokak által várt konszolidációt.

Pedig a bennfentesek tudni vélték, hogy Orbán Viktor most biztosan változtat stratégiáján, ha másért nem, hát régi harcostársa, a Fideszen belül máig erős befolyással rendelkező Kövér László nyomására, aki egyre több külső és belső fórumon adott hangot nemtetszésének a kormánypárt – és még inkább egyes kormánypárti politikai szereplők – tevékenységével kapcsolatban. A kabinet öt évét értékelő május végi beszéd jó ütemben jött ritmusváltásnak tűnt: a jobboldal népszerűségvesztésének okaival való részleges számvetésnek, valamint az arra adott érdemi reakciónak. Persze sejteni lehetett, hogy nem eszik olyan forrón a kását: a politikában a visszafogottság helyett többnyire az ellentétek élezése bizonyul célravezetőnek, a nyers erőt pedig nem könnyű megzabolázni, ha alkalmazása már annyiszor bevált. Ez most is egyértelműen beigazolódott: a közvélemény-kutatások egybehangzó tanúsága szerint a Fidesz zuhanása és a riválisok növekedése megtorpant, nem függetlenül az utóbbi hetek – az ígért figyelemhez képest váratlanul harcias – kormányzati lépéseitől.

Ennek a harciasságnak persze nem kizárólag belpolitikai okai lehettek. Akárhogyan vélekedjünk is a kormányzati kommunikáció aktuális irányáról, a hazánkba érkező illegális bevándorlók száma valóban drasztikusan megugrott, így számunkra egyáltalán nem mindegy, milyen válasz születik uniós szinten az Európát elért menekülthullámra. Akár hazai, akár összeurópai döntésekről van szó, ez nem az egymás nyakába borulás ideje, hanem a határozott fellépésé. Ha azonban elfogadjuk ezt a logikát, akkor azt is el kell fogadnunk, hogy a figyelemnek is meglett volna a maga ideje. Először 2014-ben, az önkormányzati választás után, amikor három győztes megméretést követően a Fidesz visszavehetett volna a kampányüzemmódból – a hosszú forró időszak után sokan várták már a lélegzetvételnyi szünetet, a mindennapok problémáihoz való visszatérést. Utána 2015 tavaszán, amikor a kétharmad elvesztésének hatására a kormányzat majdhogynem hetente állt elő újabb és újabb kommunikációs ötletekkel, hogy visszaszerezze a kezéből kicsúszott kezdeményezést.

A Fidesz április végére talált vissza az év elején felvetett, majd egy időre jegelt menekültkérdéshez, ami a jelek szerint nagyban hozzájárult támogatottságának stabilizálódásához. Kérdés, milyen következtetést fognak levonni ebből a párt vezetői és közvetlen tanácsadóik. Jobb esetben azt, hogy időnként kifizetődő visszatérni az elnapolt ötletekhez – ilyen a figyelmen alapuló kormányzás gondolata is. Talán ezt is érdemes lenne kipróbálni egyszer, különösen ha már be lett harangozva.