A patak lesz a hibás?

Tíz ember meghalt, de a vörösiszap-katasztrófáért még senkit nem vontak felelősségre.

A vád képviselői továbbá enyhítő körülményként értékelték, hogy a gyanúsítottak „nem akadályozták szándékosan a kár elhárítását”. Tessék? Azt kellene pozitívumként értékelni, hogy B. úr és társai nem feküdtek keresztbe a mentőalakulatok előtt? Igen, és ezt ma Magyarországon következmények nélkül le lehetett írni.

Az állam több mint 30 milliárd forintért új városrészt épített Devecseren, új infrastruktúrát hozott létre, kicserélte a mérgezett talajt, megtisztította a szennyezett folyókat, az áldozatok részére kármentő alapot hozott létre, és átvállalta az időközben tönkre ment Maltól több száz millió forint kártérítés kifizetését. A felelősségre vonás elmaradása azonban mindezt zárójelbe teheti. A bíróság és az ügyészség lassúsága, valamint a vádpontok könnyítése érthetetlen. Az ügy jelen állása szerint nem találtak felelőst tíz ember haláláért. 286 ember súlyos egészségkárosodásáért. Ezer hektár mezőgazdasági terület és több folyó (Marcal, Rába) szennyezéséért. Nincs felelőse annak, hogy 1 644 000 köbméter (!) lúgos hatású mérgező anyag kiömlött a Mal tározójából. A vállalat korábban annyit ismert el, hogy 300 ezer köbméter „technológiaközi anyag” (nem veszélyes hulladék, vörösiszap) „szabadult el a tározóból”. Értik? Nem lúgos méreg, hanem „technológiaközi anyag” okozta emberek halálát! Sőt, ez „az ártalmatlan hulladék” – szerintük – csak úgy fogta magát és önállóan „elszabadult”. Ám a vizsgálóbizottság jegyzőkönyvében az áll, hogy emberi mulasztások történtek, amiért „az illetékesek felelősséggel tartoznak”. A máig ismeretlen „illetékesek” nem ellenőrizték sem a gátak állapotát, sem az esetleges mozgásokat, sem a zagytározók szintjét. Nem vették észre, hogy a vörösiszap felett az engedélyezett 1-1,5 méter vastag folyadékszint helyett 4,45 méter, helyenként 8 méter terhelte a gátakat.

A vádak elképesztő könnyítése hallatán nem csak a kolontáriak és a devecseriek közül gondolják sokan, hogy a gazdagok megint megússzák. Mert ha véletlenül mégsem lesz meg az a bizonyos illetékes elvtárs – főleg ha nincs is megvádolva –, akkor marad a Torna patak mint tettes, esetleg az esővíz, illetve azok a mérnökök, akik annak idején rosszul tervezték a tározót, és már nincsenek az élők sorában. Szóba jöhet még a hézagos jogszabályozás, az ellenőrző szervek közötti rossz kommunikáció, végül a kettes számú portás elviszi a balhét.

A felelősség alóli kibújás nyilvánvaló szándéka sajnos azt is valószínűsíti, hogy „az illetékesek” lelkiismerete nyugodtan hagyja őket aludni, nem lettek „lelki halottak”, nem próbálják vétküket enyhíteni azzal, hogy vállalják tetteik következményeit. (A Mal annak idején négy áldozat temetési költségét magára vállalta.)

A vádhatóság könnyített vádjain most kapva-kaptak a milliárdosokat védő sztárügyvédek, még több időt kértek arra, hogy a vádlottak tanulmányozhassák az új tényállást. (Az eset után öt évvel hogyan változhat visszamenőleg a tényállás?) Ezek után csodálkozunk, hogy a helyiek körében továbbra is makacsul tartja magát a szóbeszéd lefizetett szakértőkről, a bírósági ülnökök lemondásáról, és hogy miért pont erre a felszámoló cégre esett a bíróság választása.

A következménynélküliség felbecsülhetetlen károkat okoz a társadalomban. Lenullázza az igazságszolgáltatásba vetett amúgy is csorbult hitet, mert az emberek ezt az ügyet is beteszik a BKV, a K&H, a Postabank, a Buda-Cash és a Quaestor védhetetlen ügyeinek végtelen sorába. Szellemiségében a vörösiszapper tökéletesen illeszkedik a Biszku-perhez is. És ebből a szemszögből nézve sajnos érthetővé válik, miért léptették elő alezredessé Bácsik Sándort, a 2006. őszi rendőri brutalitáshoz kapcsolódó Bene–Gergényi-per egyik vádlottját.

A büntetlenségnek vannak határai, és ha ezt átlépjük, valóban nincs visszaút. Ennek a tragédiának az eltussolása átlépi ezt a határt. Súlyosan rombolja a közbizalmat (maradt még ilyen?), és hajlamosak vagyunk feladni a reményt, hogy az igazságszolgáltatás valóban mindig a társadalmi rend érdekében akar tenni. Felerősödnek a kétségek a bírói karral kapcsolatban, amely kitaposta magának Brüsszelben, hogy rájuk mint külön kasztra ne vonatkozzon az összes köztisztviselőre érvényes nyugdíjkorhatár. Lehet, hogy Handó Tünde, az Országos Bírói Hivatal elnöke valóban azt hiszi, hogy „a bíróságok iránt soha nem látott mértékben nőtt a bizalom”, de ezzel csak saját magát csapja be. Emberi életek kioltása, sorsok kettétörése, települések tönkretétele következményekkel kell hogy járjon, ellenkező esetben felbomlik az állammal kötött, rousseau-i értelemben vett társadalmi szerződés, amelyben a polgárok a hatalom átruházásáért cserébe „a társadalom minden tagjának és vagyonának oltalmazását” várják el.

A vörösiszapper alakulása miatt egy újabb veszélyes anyag szabadult el, amely ezúttal a közbizalomban okozhat katasztrófát.