A XXI. század háborúi

Adjuk fel önként saját kultúránkat, vagy próbáljuk megvédeni? És ha igen, hogyan?

Ahogy egyre mélyebben hatolunk a nemrég még csodálattal várt ezredforduló utáni világba, annál inkább világossá válik, hogy Samuel Huntingtonnak a civilizációk összecsapásáról szóló, közel negyedszázada megfogalmazott gondolatai igen közel állnak a valósághoz. „Feltételezésem szerint a konfliktusok alapvető forrásai ebben az új világban elsődlegesen nem ideológiaiak vagy gazdaságiak lesznek. Az emberiség legfőbb megosztottsága és a konfliktusok meghatározó forrása kulturális eredetű lesz. A világ ügyeiben a nemzetállamok maradnak a legjelentősebb tényezők, de a világpolitika fő konfliktusai a különböző civilizációk nemzetei és csoportjai között fognak bekövetkezni. A globális politikát civilizációk összecsapása fogja jellemezni. A civilizációk közötti törésvonal lesz a frontvonal a jövőben” – írta nevezetes, a Foreign Affairs 1993. nyári számában megjelent cikkében.

A múlt heti párizsi terrortámadás csak egy az összecsapások sorában. Emlékezhetünk: Madrid 2004: 191 halott, London 2005: 52 halott, Párizs 2015. január: 17 halott. És akkor még meg sem említettük az orosz utasszállító gép Sínai-félsziget feletti felrobbantását (224 halott) vagy a 2001. évi World Trade Center elleni merényletet (mintegy 3000 halott), nem beszélve számos, a fentieknél kevesebb áldozatot követelő merényletről.

Ha a közgazdászok szokása szerint egy idősort állítunk fel, abból kiderül, hogy míg a hatvanas-hetvenes évek európai terrorakciói jórészt belső eredetűek és ideológiai jellegűek voltak (mint például az olasz Vörös Brigádok vagy a német Baader– Meinhof-csoport által elkövetett merényletek), addig a nyolcvanas évektől az elkövetők egyre inkább valamelyik iszlám mozgalomhoz tartoznak. Ez utóbbiakra példák a palesztin Abu Nidal vagy George Habash csoportja által izraeliek ellen Európában elkövetett merényletek, később az al-Kaida és jelenleg az Iszlám Állam terrorakciói.

A párizsi vérontást az Iszlám Állam közleményében a következőkkel indokolta: „Franciaországnak és mindazoknak, akik hallgatnak rá, tudniuk kell, hogy az Iszlám Állam fő célpontjai maradnak, és érezni fogják a halál illatát azért, mert a keresztes háború vezérei, mert támadják az iszlámot Franciaországban, és mert légicsapásokat mérnek a muszlimokra a kalifátusban.” E kijelentések némelyikével még az európai véleményírók is egyetértenek. A Párizsban történteket például valaki így kommentálta: „Franciaország hadat üzent Észak-Afrikának és a Közel-Keletnek. És egy háborúban nem cukorkát osztogatnak. Néha azok a népek, akiket megölünk, idejönnek és megölnek minket. Ezzel együtt kell élnünk. Afganisztánban, Irakban, Líbiában, Szomáliában, Bahreinben és most Jemenben több mint kétmillió ember halt meg a Nyugat agressziója következtében. »Aki kardot ragad, az kard által vész el.« A franciák, akik meghaltak, ártatlanok voltak, és ártatlanok voltak azok is, akik a francia, brit, amerikai és német fegyveres agresszió miatt vesztették életüket.”

Aligha tagadható, hogy az al-Kaida vagy az Iszlám Állam által elkövetett merényleteket megelőzte az amerikaiak és az európaiak beavatkozása a Közel-Keleten és Észak-Afrikában. Az Iszlám Állam Irak lerombolásának és a szíriai háborúba való Aszad elleni beavatkozásunknak köszönheti létét. A jelenlegi menekültáradatért is csak magunkat, pontosabban a beavatkozó államokat okolhatjuk. De még ha a földrajzilag létező Iszlám Államot fegyverrel le is tudnánk győzni, marad az az Iszlám Állam, amely a fejekben van, és amellyel szemben semmit sem tudunk felállítani. Miért integrálódjanak egy hitevesztett, igazi értékek nélküli világba, amikor ott van számukra az új erőre kapott iszlám, amely százmilliókat képes megmozgatni, ha úgy érzik, támadás érte prófétájukat, és ezrek képesek feláldozni életüket a hitükért?

Még ha le is tudjuk győzni a földrajzi Iszlám Államot, szembe kell néznünk azokkal a kihívásokkal, amelyek Európa egyre növekvő muszlim népességéből fakadnak. Az európai liberálisok multikulturális álma Merkel szerint is megbukott; ami maradt, az nem más, mint egymás mellett élő, párhuzamos társadalmak, amelyek közül az egyik folyamatosan terjeszkedik a másik rovására. Csak Franciaországban jelenleg 80-100 gettószerű képződmény van, ahol a helyi lakosok saját értékrend szerint élnek. A muszlimok aránya tíz százalék, de hamarosan húsz lesz, a század második felében pedig már ők lehetnek többségben. Mi erre a válasz? Adjuk fel önként saját kultúránkat, vagy próbáljuk megvédeni? És ha igen, hogyan?