Magyarországon egyáltalán nem nehéz népszavazást tartani, főleg azon országokhoz képest, ahol például nincs népszavazás, hiszen van ilyen EU-ország, vagy van ugyan, de választópolgárok nem kezdeményezhetik, vagy kezdeményezhetik ugyan, de az eredmény nem kötelező a parlamentre – bizony, Patyi András teljes mondatának más az akusztikája, mint annak a belőle kiemelt részletnek, amely végigszáguldott a közvéleményen mint az embereket lenéző, cinikus, de napjainkra nagyon is jellemző, köztisztviselői nyilatkozat mintapéldája. Az az idézet csak azt tartalmazta, hogy nálunk könnyű népszavazást tartani azokhoz az országokhoz képest, ahol nincs népszavazás, és aki csak ennyit hall, az valóban okkal, joggal háborodik fel, de aki végigolvassa a szöveget, az érzékelheti, hogy a Nemzeti Választási Bizottság elnöke nem gúnyolódik a népszavazás intézményén vagy a hoppon maradt népszavazást kezdeményezőkön. Inkább azt mondhatnánk, hogy túl derűlátóan ítéli meg a helyzetet. Hiszen miközben az eljárás szerinte könnyed voltát ecseteli, valójában a tornyosuló akadályokat sorolja fel. Magyarországon megengedő a szabályozás – mondja Patyi András, majd hozzáteszi: „Tiltott tárgykörök ugyan vannak, de lényegében a választópolgárokra bízott feladat, hogy meg tudnak-e egy olyan kérdést fogalmazni, amelyik megfelel a választópolgári és jogalkotói egyértelműség követelményének, nem esik tiltott tárgykörbe, és nem folyik népszavazási eljárás azonos tárgyban. Azok a kérdések, amelyeket az NVB nem hitelesít, ezeknek a kritériumoknak nem felelnek meg.”
Valójában ezek a „megengedő kritériumok” nehezítik meg a referendumok megtartását. Már a tiltott tárgykörök meghatározása sem teljesen egyértelmű. Például költségvetési kérdésekben nem lehet népszavazást tartani, de némi jogászi csűrcsavarral szinte bármi beszorítható a költségvetés témái közé. Ha ezen az akadályon átvergődünk, a választópolgári egyértelműség nem okozna túl nagy fejtörést, de olyan kérdést fogalmazni, amelyik a jogalkotói egyértelműség követelményeinek megfelel, nemhogy hétköznapi halandók, de erre trenírozott, professzionális szakjogászok sem képesek. Tucatnyi, általuk előállított változat közül jó, ha egy megfelel azoknak a bizonyos, normális emberi ésszel nem átlátható kritériumoknak. Ugyanis a jogászi egyértelműségnek pont az a lényege, hogy a nem létező nyelven előállított, nehezen követhető szöveg szükség esetén legalább tucatnyi módon értelmezhető legyen. (Ha a jogi szövegek – törvények – valóban egyértelműek lennének, feleslegessé válnának a jogászok.)
És van a harmadik feltétel, amelynek ügyes (pofátlan) alkalmazásával bármely népszavazás megakadályozható, miszerint egy tárgykörben csak egy eljárás folytatható. Ez a kezdeményezők szempontjából azt jelenti, azonos témában csak egy kezdeményezés adható be, mert annak a szegény, túlterhelt választási bizottságnak egy beadványt is hónapokig tart elbírálni, belegondolni is szörnyű, mi lenne velük, ha két szövegen kéne kotlaniuk egyidejűleg.
A negyedik kondíció nem a választási bizottságtól függ. Ha a hivatal átengedte (hitelesítette) a kérdést, a választópolgároknak kell támogatniuk a kezdeményezők szándékát, s ez egyáltalán nem mellékes szempont. A kellő számú aláírás összegyűjtéséhez megfelelő hírverés és apparátus kell, azok hiányában a lehető leginkább közérdekű téma is elbukhat. Itt válik álszentté és értelmetlenné az a demokratikus alapelvek szempontjából kifogástalan szabály, hogy magánszemély is kezdeményezhet népszavazást. Ha nem valamely nagy párt fullajtárjaként teszi, semmi reménye nem lehet, hogy az általa ajánlott témában a népet is megkérdezzék.
Végső soron nem a népszavazás nehézségeivel kellene foglalkoznunk, hanem egyszerűen örülnünk annak, hogy egyáltalán van. A képviseleti demokráciákban mégiscsak a választott hivatásosok felelőssége a döntéshozás (hát ha még vállalnák is a felelősséget a döntéseikért!), a közvetlen demokrácia minden intézményét illenék különös becsben tartanunk.
Ám a boltok vasárnapi nyitva tartásáról tervezett népszavazás körüli hercehurcát látva ez a becsben tartás bizony embert formáló feladat. Mert a magánszemélyeknek ugyan semmi esélyük, hogy egy népszavazást realizáljanak, de a megakadályozására minden sanszuk megadatott. A kormány egy éve hozott rendeletet az üzletek vasárnapi zárva tartásáról, az egyet nem értők azóta próbálják népszavazás útján eltöröltetni az ukázt, de eddig nem sikerült egyetlen elfogadható kérdést sem a választási bizottság magas színe elé bocsátani. Ugyanis azokat, akik képesek lennének egy hitelesíthetőnek remélhető mondatot kiizzadniuk, rendszeresen megelőzik a beadásnál. Októberben egy Simonné Gercsényi Gabriella nevű hölgy, aki Tordason egy vasárnap is nyitva tartó boltot üzemeltet, hajrázta le néhány másodperccel az MSZP képviselőjét, és adta be laikusok számára is nyilvánvalóan alkalmatlan kérdését. „Egyetért-e azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek vasárnap zárva tarthassanak?” A megengedő forma miatt sem az igenlő, sem a tagadó válasz nem teszi egyértelművé a szavazó álláspontját. A Nemzeti Választási Bizottság mégis befogadta a kérdést, ám fellebbezés után a Kúria visszadobta. Viszont sikerült újabb öt hónapig húzni az időt. Amikor ismét lehetőség adódott egy új kérdés beadására, tar fejű izomemberek tartották fel a szocialista párt küldöttét, így egy idős hölgy ismét megelőzte. Ezúttal a Herceghalomról érkezett Erdősi Lászlóné vert rá négy másodpercet az MSZP-s Nyakóra. A hölgy kérdése: „Egyetért-e ön azzal, hogy a kiskereskedelmi üzletek – a kiskereskedelmi szektorban történő vasárnapi munkavégzés tilalmáról szóló 2014. évi CII. törvény szerint – továbbra is zárva tartsanak vasárnap?” – aligha jut el az urnákig, de egy a témában tartandó valóságos népszavazás elodázására kétségkívül alkalmas. Természetesen közvetlen bizonyítékok hiányában Erdősinét etikátlan lenne azzal vádolni, hogy valamely nagy párt sunyi megbízását teljesítette, a muszklimiskák pedig a tv-székház ostroma óta jelentős politikai tényezőnek gondolják magukat, és önjáróvá váltak, akik tevékenységét nem szokás, nem is tanácsos firtatni. A fizikai erőszak csak látványosabb, mint a szellemi, viszont – bármily furcsa – kevésbé fájdalmas.
Kérdés, hogy az egész ügy megéri-e ezt a nagy felhajtást. A vásárnapi boltbezárás egy jellegtelen, senki által nem választott, mesterségesen életben tartott párt presztízsintézkedése volt. Meg akarták mutatni, hogy igenis van társadalmi súlyuk, önálló akaratuk, hatalmuk. Ennek a legkézenfekvőbb módja az, hogy a lakosságra rákényszerítenek valamit. Nyilvánvalóan voltak, akik örültek az új módinak vagy csak egyetértettek vele, de a többségnek kényelmetlenséget, kellemetlenséget, bosszúságot okozott. De egyáltalán nem volt kardinális kérdés. Az emberek némi morgolódás után hamar hozzászoktak, belenyugodtak volna. Ha tavaly nyáron nem tesznek keresztbe a népszavazásnak, az az érdeklődés hiányában bizonyosan érvénytelen lett volna. Ennél sokkal, de sokkal fontosabb kérdésekben sem vagy csak erősen „neccesen” tudták összeterelni a szükséges számú szavazót. Ám ha továbbra is ilyen figyelemfelkeltő módon, botrányokat kavarva akadályozzák a népakarat kinyilvánításának lehetőségét, felheccelhetik azokat is, akik eddig közömbösen viszonyultak az ügyhöz. S akkor a vasárnapi boltbezárás csak ürügy lesz, de a szavazás valójában nem arról fog szólni.
