Semmi meglepő nincs abban, hogy a pedagógustüntetésekkel párhuzamosan az obligát sorosozás is kezdetét vette a kormánypárti sajtóban, a közösségi oldalakon némi spontán pétergáborozással megfejelve. Szomorú leírni, hogy nincs ebben semmi meglepő, de megszokhattuk már, hogy az egyszerű világmagyarázatok korát éljük, amelyeket készséggel szállít mondjuk a Pesti Srácok vagy az őket mértékadó hírforrásként szemléző MTI (elismerem, az utóbbiban van valami rendhagyó). Még szomorúbb azonban, hogy a kormánypártok hivatalos kommunikációja is abban véli felfedezni a megmozdulások okát, hogy a „bukott baloldal” pártjai és a korábban a migránsok mellett kiálló civil szervezetek felhergelték a tanárokat.
Csak remélni tudjuk, hogy ez esetben a kormány maga sem hiszi el, amit mond. A tüntetések hátterében ugyanis valóban találunk egy szervezetet, amelyet kifejezetten a pedagógusok hergelésére hoztak létre, csakhogy azt Kliknek hívják, és az adófizetők pénzéből működik. Ahogy ugyancsak nem Soros György, hanem az Emberi Erőforrások Minisztériuma pénzeli azt az Oktatáskutató és -fejlesztő Intézetet, amely terjedelmes tanulmányban állapította meg: a Klik mint egységes intézményfenntartó létrehozása Európában példa nélküli központosítást jelentett, és nem orvosolta, hanem súlyosbította a közoktatás problémáit. Amelyek enélkül is számosak voltak, az újonnan kialakított bürokratikus vízfej azonban már az intézmények napi működését veszélyezteti.
Nincs szükség tehát sem nemzetközi összeesküvésre, sem aktuálpolitikai indíttatásra ahhoz, hogy az elkeseredett tanárok utcára menjenek. Ráadásul azt, hogy a Klikkel még komoly problémák lehetnek, jó előre lehetett sejteni. Az előző ciklusban nemcsak a szakmai szervezetek és az ellenzéki pártok hívták fel erre a figyelmet – utóbbi inkább csak olaj volt a tűzre –, de a Fidesz oktatáspolitikusa, Pokorni Zoltán is keményen kritizálta az elképzelést, sőt, a színfalak mögött kisebb háborút vívott a központosítás levezénylésével megbízott Hoffmann Rózsával szemben. Mint ismeretes, ebből az akkori államtitkár került ki győztesen, Pokorni pedig partvonalra szorult, és 2014 után visszavonult az országos politikától. Sovány vigasz, hogy hamar beigazolódott: érdemes lett volna hallgatni ellenérveire.
A történet persze elsősorban nem Pokorniról szól, és nem is egyszerűen a közoktatás helyzetének alakulásáról. Sokkal inkább arról, hogyan működik egy olyan rendszer, amely a hatékonyság nevében lesöpör minden építő kritikát, és nem ad semmiféle lehetőséget a szakmai visszacsatolásra. A nemzeti együttműködés rendszere – létezik még ilyen? – ehelyett feltalálta az utólagos egyeztetés intézményét: a kormány ma már hajlik arra, hogy tárgyaljon a pedagógusokkal. Talán korábban is érdemes lett volna. Mielőtt létrehozták azt az intézményi struktúrát, amelyre ebben a formában biztosan nem volt szükség, s amelyet már se kiköpni, se lenyelni nem képes a kormányzat. Kihátrálni mögüle politikai okokból nem tud, és a megszüntetése még költséges is lenne. Persze eleve az volt már a Klik létrehozása is, miközben az erre pazarolt összegeket – vigyázat, nettó demagógia következik! – akár a közoktatás valódi problémáinak orvoslására is fordíthatták volna.
Az oktatási reform részeként a kormány portfóliókészítésre és önértékelésre kötelezte a tanárokat. Nem lenne rossz, ha e követelményeket önmagával szemben is érvényesítené. A portfóliókészítés – vagyis a kötelező önfényezés – már egész jól megy neki. A pedagógustüntetések talán lehetőséget adnak arra, hogy az eddig elmaradt őszinte önértékelést is bepótolja.
