Miért jó a jogállam? Erre a kérdésre mindenkinek megvan a maga válasza. A jog felette áll a származásnak, vagyonnak, képességeknek, így egyenlőséget biztosít. Ha a kérdést úgy tesszük fel, hogy „ön hisz-e a jogállamban”, arra minden józanul gondolkodó ember igennel válaszol. A közelmúlt eseményei azonban egyre inkább megbontják ezt az egységet.
Lehet-e mással kezdeni, mint a Kiss László-üggyel? Az úszók nemrégiben lemondott szövetségi kapitányát a hatvanas években erőszakos közösülésért börtönbüntetésre ítélték. A sajtóvisszhang egyik iránya, hogy nincs az az olimpiai aranyérem, amely feledtetné egy áldozattal az erőszakot. A másik megközelítés szerint a börtönbüntetéssel Kiss László törlesztett, azóta példás életet él, így nincs miről beszélni. Vizsgáljuk meg a helyzetet a jogállami alapvetések szempontjából! Az áldozat szemszöge nem társadalmi perspektíva. Nem az áldozat ítél, hanem a bíróság, így ezt a szemszöget kizárólagosnak tekinteni helytelen. A túloldali vélemény sem teljesen korrekt: önmagában a társadalmi elégtétel – a letöltött börtönbüntetés – nem ad képet a személyről. Vagyis a szabadulás nem jelent egyben erkölcsi megtisztulást.
Vagy vegyük példaként a napjainkban egymást követő terrortámadásokat. Cikkek sokasága szól arról, hogy a különböző európai bűnüldöző hatóságok ismerték a merénylőket, mégsem tettek semmit. Hát nem az ártatlanok megvédésére szolgál a rendszer? Egyre többen vetik fel, hogy napjaink terrorizmusával szemben nem lehet a rendelkezésünkre álló eszközökkel fellépni. Az amerikaiak elővették a 2001-es gumicsontot a vízbe fojtást imitáló vallatásról, míg nálunk Európában a „letartóztatáshoz elegendő bizonyíték” egyfelvonásosát játsszuk. Hogy mindezek a jogállam keretei között történnek-e? Egyáltalán van-e értelme a jogállamnak, ha nem képes garantálni a biztonságunkat, nem oszlatja el a félelmeinket? Ezekre a kérdésekre már ki így, ki úgy válaszol.
Ugyanilyen a migránsok körül zajló huzavona is. Egyes magyarokat visszafordítottak a búcsú idején Csíksomlyóra menet, mert Budapesten felejtették a személyi igazolványukat vagy útlevelüket, és csak jogosítványt mutattak fel a határellenőrzéskor. A menekültek az európai határállomásokon iratok nélkül jöttek-mentek. Talán egymással szemben: míg az egyik sorban állt az iratvizsgálathoz, a másik vigyorogva érkezett minden papír nélkül a túloldalról. A bevándorlók befogadásánál ugyanez a helyzet: mely ország kérhet-követelhet a többitől önfeladást, betelepítést, befogadást stb., mindezt milyen jogszabály (értsd: jogállami hivatkozás) alapján? Egyedül a bizonytalanság és az egyenlőtlenség biztos.
Van még kis színes a mindennapok valóságából. Nem tudjuk rendes jogszabályi keretek közé szorítani a kormány és a pedagógusok vitáját sem. Már abban sincs összhang, hol az a fórum, ahol egyeztetni kellene. Nem kérdés, hogy a történetnek van politikai szála is. Azonban a magyar ifjúság többet ér annál, mint hogy a vitafolyam medrének elhelyezéséről hosszú hetekig tartó vitát folytassunk.
Azért érezhetjük válságban a jogállamot, mert a jogrend egyre több helyen nem tölti be valós feladatát. Ugyan a jog definíciója sem egzakt, egy megközelítés nehezen vitatható: helyzetekhez előre megfogalmazott – általánosan hozzáférhető – következményeket rendelni. Nézzük meg a fenti példákat! Nem egyértelműek a következmények. Sőt, minden esetben szükségét érezzük, hogy valamilyen „érzelmi pluszt” kapcsoljunk a viszonyokhoz. Amennyiben az érzelmi szál hiányának szükségességét hirdetjük, egyéb szempontok sem kikezdhetetlenek, amelyek az érzelmi oldal legitimációját erősítik.
Végezetül a legfőbb kérdés: ki kell-e lábalnunk ebből? Hajlok arra, hogy a válasz többirányú. Egyrészt a jogállami keretek korról korra változnak. Ma ilyen kérdések vannak, holnap másmilyenek lesznek. Ez nem rossz dolog, ezt hívjuk jogfejlődésnek. Másrészt viszont a jogba vetett hit, vagyis a jogbiztonság érzése elengedhetetlen. Ezen a téren feladata van mind a kormánynak, mind a hatóságoknak, mind a jogalkalmazóknak. A jogszabályokba vetett hit nélkül nincs egészséges jogállam. Egészséges jogállam nélkül ma már elképzelhetetlen a demokrácia. Demokrácia nélkül viszont nem előre-, hanem visszafelé tennénk lépéseket a történelemben.
A szerző ügyvéd, további írásait a simor.blog.hu oldalon olvashatja.
