Az elbukott alaptörvény-módosítás után

Orbán Viktor elkerülhette volna a fiaskót, ha megvétózza az Európai Tanács határozatát.

A két feladat ellentmondásossága önmagáért beszél. Hazája képviseletében felelős politikus ilyet nem írhat alá. Az unió hatályos alapszerződése rögzíti: az Európai Tanács döntéseit kizárólagosan konszenzus alapján, valamennyi tag – így a magyar miniszterelnök – egyetértő szavazatával hozza meg. Amely határozat ettől a grémiumtól kikerül, azon a magyar miniszterelnök aláírásának is ott kell lennie. Ily módon Orbán Viktornak semmiféle jogi lehetősége nem volt arra, hogy a „kötelező kvótákat” utólagosan kifogás tárgyává tegye. A kérdésben népszavazást tartatni és az általa megszavazott uniós határozat ellenében az alaptörvény módosítását kezdeményezni visszaélés a demokratikus intézményekkel. Orbán Viktor az ezzel járó mindkét fiaskót elkerülhette volna, ha van benne kellő bátorság, és uniós jogaival élve megvétózza a kvótákról szóló döntést.

A miniszterelnök úgy döntött, hogy a nép vállára helyezi a brüsszeli „bakiból” adódó terhet, ezért népszavazást kezdeményezett. Ha a magyarok igent mondva elfogadták volna Brüsszel utasítását, úgy a kormányzati felelősség elhárult volna, és a felelősség a népre száll. Ennek esélye a nullával volt egyenlő, mindenki ismerte a polgárok közel egységes elutasító véleményét. Egy érvényes népszavazás Brüsszelt elutasító döntése a kormány győzelmét jelentette volna. A tanácsadók azonban nem számoltak a harmadik lehetőséggel, ami végül is bekövetkezett. A népszavazás időpontjához közeledve Orbán Viktor érzékelte, hogy bajok lesznek. Egy héttel a kiírt időpontot megelőzően Bécsben tartott migránsügyi konferencián így értékelt: „Magyarországot becsapták a bonyolult európai jogalkotási rendszer felhasználásával” – jóllehet ennek kivédése egyszerű lett volna egy brüsszeli vétóval. Az elkövetett hibák beismerése méltóságot kölcsönöz, letagadásuk ellenben a gyengeség kézzelfogható bizonyítéka.

Utóbb a miniszterelnök az alaptörvény módosítását kezdeményezte, ezzel belesétálva saját csapdájába. Ez sem lett volna szükségszerű, amennyiben a kormány, figyelembe véve a Jobbik javaslatát, a migránsok kizárását célzó klauzulát úgy fogalmazza meg, hogy az egyidejűleg bezárja a letelepedési kötvények által kínált kiskaput is. Magától értetődően mindkét tiltásnak (kötelező kvóta, letelepedési kötvény) egyaránt az alaptörvényben kell megjelennie, és visszautasítandó minden olyan törekvést, amely arra irányul, hogy a letelepedési kötvények tiltását „sima” törvénybe foglalják. Ismeretes, hogy a törvényeket a mai hatalom gyakorlói úgy és akkor változtatják meg, ahogy kedvük tartja. Ugyanakkor a kormánynak írásban, tételesen és ellenőrzött módon fillérre el kell számolnia azzal, hogy az offshore cégekhez kiszervezett letelepedési kötvények a magyar embereknek mennyibe kerültek, azok kinek mennyi hasznot hajtottak. Ezt az elszámolást az ilyen kötvényhez jutott személyek teljes listájával együtt ugyancsak be kell mutatni az Országgyűlésnek.

Aki ezen felháborodik, az önmagáról állít ki bizonyítványt, miszerint az egész kötvényügy csúsztatásra, csalásra és nyerészkedésre épült. A vasárnapi zárva tartás bukása intő jelként szolgálhatott volna. A kormány azonban továbbra is vak: nem látja, hogy mind a népszavazás érvénytelensége, mind a parlamenti ellenzéki pártok mostani egységes fellépése új időszak kezdetét jelzi a hazai politikában. Véget ért hat év diadalittas győzelemsorozata.