Európa mély válságban van. Lakossága fogy: 1900-ban az európaiak még a világ népességének 25 százalékát adták, 2015-re ez 6 százalékra csökkent. Az európai gazdasági teljesítmény 2004-ben a világ összgazdasági teljesítményének 26 százalékát tette ki, jelenleg azonban már csak 22 százalék körül van. A legutóbbi, a G20-országok március 17–18-i találkozójára készült IMF-jelentés szerint miközben a világ gazdasága 2017–18-ban várhatóan 3,4, illetve 3,6 százalékkal növekszik, az EU teljesítménye mindkét évben csak 1,8 százalék lehet. Az eurózónában ennél is rosszabb, 1,6 százalékos növekedés várható mindkét évben. Ez további térvesztést jelent Európa számára. A mediterrán országok, különösképpen Görögország gazdasága az unió vezetői, közülük is elsősorban Németország által rájuk kényszerített megszorítások miatt folyamatos válságban van. A bankok úgynevezett nem teljesítő hitelállománya, amelyet soha nem lesznek képesek behajtani, jelentős mértékű. A munkanélküliség magas, a fiatalok nem találnak állást, ezért családot sem tudnak alapítani. Emellett mély értékválság van, amely szétzilálja a társadalmakat, az emberi kapcsolatokat.
Mindezek együttes következményeként Európa süllyed lefelé, versenyképessége, alkotókedve és ereje az ázsiai országokéhoz viszonyítva gyengül. A problémák között említhetnénk még a migránsválságot, amely az EU-ban jelentős társadalmi feszültségeket okoz, s ezek szintén kihatnak a gazdaság teljesítményére is. E problémák következtében Nagy-Britannia az Európai Unióból való kilépés mellett döntött, ami jelentősen rontja majd az EU gazdasági teljesítményét, hiszen Nagy-Britannia az unió második legnagyobb gazdasága, részesedése a világgazdaságból 4 százalék.
Ebben a helyzetben készült Jean-Claude Juncker fehér könyve, amely mindezekről a problémákról, azok okairól és megoldási lehetőségeiről egyetlen mondatot sem tartalmaz. Helyette öndicsérettel indul, amelynek lényege, hogy milyen jó, hogy van az EU, mert így Európa lakói békében élhetnek. Ezt követi az öt lehetséges forgatókönyv leírása az unió jövőjét illetően. Ezek a forgatókönyvek sem a fentebb vázolt problémák megoldási lehetőségeiről szólnak, hanem elsősorban a hatalom megosztásáról, az EU szervezeti átrendezéséről. A kiindulás az, hogy nincs több kilépés, de egyelőre bővítés sincs. A forgatókönyvek között nem könnyű különbséget tenni, mert tartalmuk vázlatos, és sok az átfedés közöttük. Az öt forgatókönyv közül a teljes integráció az első; a második az EU visszaminősítése „közös piaccá”; a harmadik a „többsebességes Európa”, a kevesek szoros integrációjával; a negyedik a jelenlegi rendszer folytatása; az ötödik a szoros együttműködés a legfontosabb ügyekben, a többi területen pedig a nemzeti döntéshozatal lehetővé tétele. Azonban nyilvánvaló, hogy csak látszólagos különbségekről van szó, mivel a valódi cél és érdek a megmaradt 27 ország minél szorosabb összekapcsolása a háttérben a brüsszeli központtal, ami nagy valószínűséggel a nagy és erős gazdaságú országok, köztük is elsősorban Németország politikai-gazdasági túlsúlyát jelentené. Egy olasz politikus úgy fogalmazott, hogy az öt forgatókönyv inkább egy egyetemi szemináriumon való vitára alkalmas, mint Európa valódi problémáinak megoldására. Az is szembeötlő, hogy sehol nincs szó az állampolgárok véleményéről, részvételi lehetőségéről a jövő alakításában. A dokumentum felülről jövő, központi akaratot tükröz, vagyis teljesen hiányzik belőle a demokratikus értékrend, a demokrácia szellemisége.