Európa mély válságban van. Lakossága fogy: 1900-ban az európaiak még a világ népességének 25 százalékát adták, 2015-re ez 6 százalékra csökkent. Az európai gazdasági teljesítmény 2004-ben a világ összgazdasági teljesítményének 26 százalékát tette ki, jelenleg azonban már csak 22 százalék körül van. A legutóbbi, a G20-országok március 17–18-i találkozójára készült IMF-jelentés szerint miközben a világ gazdasága 2017–18-ban várhatóan 3,4, illetve 3,6 százalékkal növekszik, az EU teljesítménye mindkét évben csak 1,8 százalék lehet. Az eurózónában ennél is rosszabb, 1,6 százalékos növekedés várható mindkét évben. Ez további térvesztést jelent Európa számára. A mediterrán országok, különösképpen Görögország gazdasága az unió vezetői, közülük is elsősorban Németország által rájuk kényszerített megszorítások miatt folyamatos válságban van. A bankok úgynevezett nem teljesítő hitelállománya, amelyet soha nem lesznek képesek behajtani, jelentős mértékű. A munkanélküliség magas, a fiatalok nem találnak állást, ezért családot sem tudnak alapítani. Emellett mély értékválság van, amely szétzilálja a társadalmakat, az emberi kapcsolatokat.
Mindezek együttes következményeként Európa süllyed lefelé, versenyképessége, alkotókedve és ereje az ázsiai országokéhoz viszonyítva gyengül. A problémák között említhetnénk még a migránsválságot, amely az EU-ban jelentős társadalmi feszültségeket okoz, s ezek szintén kihatnak a gazdaság teljesítményére is. E problémák következtében Nagy-Britannia az Európai Unióból való kilépés mellett döntött, ami jelentősen rontja majd az EU gazdasági teljesítményét, hiszen Nagy-Britannia az unió második legnagyobb gazdasága, részesedése a világgazdaságból 4 százalék.
Ebben a helyzetben készült Jean-Claude Juncker fehér könyve, amely mindezekről a problémákról, azok okairól és megoldási lehetőségeiről egyetlen mondatot sem tartalmaz. Helyette öndicsérettel indul, amelynek lényege, hogy milyen jó, hogy van az EU, mert így Európa lakói békében élhetnek. Ezt követi az öt lehetséges forgatókönyv leírása az unió jövőjét illetően. Ezek a forgatókönyvek sem a fentebb vázolt problémák megoldási lehetőségeiről szólnak, hanem elsősorban a hatalom megosztásáról, az EU szervezeti átrendezéséről. A kiindulás az, hogy nincs több kilépés, de egyelőre bővítés sincs. A forgatókönyvek között nem könnyű különbséget tenni, mert tartalmuk vázlatos, és sok az átfedés közöttük. Az öt forgatókönyv közül a teljes integráció az első; a második az EU visszaminősítése „közös piaccá”; a harmadik a „többsebességes Európa”, a kevesek szoros integrációjával; a negyedik a jelenlegi rendszer folytatása; az ötödik a szoros együttműködés a legfontosabb ügyekben, a többi területen pedig a nemzeti döntéshozatal lehetővé tétele. Azonban nyilvánvaló, hogy csak látszólagos különbségekről van szó, mivel a valódi cél és érdek a megmaradt 27 ország minél szorosabb összekapcsolása a háttérben a brüsszeli központtal, ami nagy valószínűséggel a nagy és erős gazdaságú országok, köztük is elsősorban Németország politikai-gazdasági túlsúlyát jelentené. Egy olasz politikus úgy fogalmazott, hogy az öt forgatókönyv inkább egy egyetemi szemináriumon való vitára alkalmas, mint Európa valódi problémáinak megoldására. Az is szembeötlő, hogy sehol nincs szó az állampolgárok véleményéről, részvételi lehetőségéről a jövő alakításában. A dokumentum felülről jövő, központi akaratot tükröz, vagyis teljesen hiányzik belőle a demokratikus értékrend, a demokrácia szellemisége.
A legnagyobb probléma azonban az, hogy nincs szó arról, hogy az EU országai eltérő gazdasági és társadalmi fejlettségi szinten vannak, ezért a harmonikus együttműködéshez valódi konvergenciára, azaz felzárkózásra lenne szükség. Ez a 2004-ben csatlakozott országok esetén eddig nem sikerült. A csatlakozás óta eltelt tizenhárom év alatt az egy főre jutó GDP tekintetében például Csehország 9, Magyarország 7, Lengyelország 19 és Szlovákia 20 százalékkal került közelebb az EU-s átlagértékhez. Ez azt jelenti, hogy ezekben az országokban még 2015-ben is sokkal alacsonyabb az egy főre jutó GDP, mint az uniós átlag (Csehországban 87, Magyarországon 68, Lengyelországban 69 és Szlovákiában 77 százalék az egy főre jutó GDP értéke az EU átlagához viszonyítva). Viszont például Németország egy főre jutó GDP-je 24, Ausztriáé 28 százalékkal magasabb, mint az EU-s átlag, vagyis Magyarország fejlettsége 60 százalékkal (!) alacsonyabb, mint Ausztriáé. (Magyarország 32 százalékkal van az átlag alatt, Ausztria pedig 28 százalékkal az átlag felett.) Tehát a felzárkóztatást sem tekinthetjük sikertörténetnek. Az eltérő fejlettségi szintű országcsoportokra egységes, központilag irányított, kényszerzubbonyszerű megoldásokat nem lehet ráerőltetni, hiszen az egységes megoldások mindig az erősebb félnek kedveznek.
Ezért a kevéssé fejlett országoknak nem jó megoldás a „föderális” rendszerű Európai Egyesült Államok. De a világban zajló események miatt is rossz megoldás a centralizáció. A gyorsuló technológiai fejlődés, a nemzetközi gazdasági-társadalmi változások és bizonytalanságok kezelése csak kreatív, előretekintő megoldásokkal képzelhető el. Ahogy Einstein mondta: nem lehet ugyanazzal a gondolkodásmóddal megoldani a problémákat, amellyel azokat létrehozták. Márpedig az EU eddig is mindent megtett azért, hogy döntési jogköröket vonjon el a nemzetállamoktól. Ezzel gátolja az egyéni kezdeményezést, az innovációt, a helyi problémákra a legjobb helyi megoldás megkeresését. A centralizáció ráadásul drága, hiszen a bürokrácia növekedésével jár együtt. A pénzre pedig ma a legnagyobb szükség az oktatás, a technológiai korszerűsítés és az innováció területén lenne ahhoz, hogy az unió társadalmi-gazdasági lemaradása lelassuljon. Anders Burg korábbi svéd pénzügyminiszter ezt így fogalmazta meg egy világgazdasági fórumon 2016. július 6-án: „A föderalizmus az EU jövője szempontjából a lehető legnagyobb veszély. Erős Európára van szükségünk, nem egy politikai szuperstruktúrára.”
Bakó Beáta (Józanodik-e Juncker a brexit után?, március 7.)
Árva László (Milyen EU-t akarunk – és milyet kapunk?, március 18.)
Kiss Károly (Az Európai Unióról – illúziók nélkül, március 21.)
szerkesztőségi bevezetőnk (Milyen Európai Uniót akarunk?, március 7.)
